Csak bátraknak való a rejtélyes szicíliai szendvics

Olaszország legdélebbi csücske, Szicília szigete kapu Afrika felé, a kultúrák, szokások, ételek olvasztótégelye. Itt hág tetőfokára a lazaság, amitől egy németes lelkű utazó sápadtan alél el: a piacokon, utcai árusoknál tapasztalható állapotokról nem épp a makulátlan tisztaság és a vaskos szabálykönyvek, előírások szerint való működés jut eszünkbe. 

Az egyik legfurább étel, amit itt kipróbálhatunk a frittula. Leginkább Palermóban, a fővárosban futhatunk össze vele. Az utcai árusok kis robogókon vagy teherkerékpárokon várják a vevőket. A frittula érdekessége, hogy nincs kirakat, látványkonyha, általában egy kartonlapra firkált felirat mutatja, mivel állunk szemben. 

Az áru maga egy fonott kosárban pihen, konyharuhával letakarva. A vásárló kérésére az eladó (frittolaro) fél kézzel kezd itt matatni, majd a varázslatos mozdulatok után előkerül a szendvics, amibe zsákbamacska alapon kerülnek különféle elemek. Leskelődni nem ér, ahogy válogatni sem.

Hogy pontosan mi kerül így a szendvicsbe, azt csak Palermo védőszentjei tudják, annyi biztos, hogy állati eredetű darabokról van szó. A leírások és saját emlékeim alapján borjúbelsőségek, porcos csombékok, nyesedékek véletlenszerű válogatása, vagyis a maradék, ami egy állat lemészárolása, feldolgozása után marad. Ezt főzik meg, majd sütik ki zsírban, fűszerekkel megszórva. Egyszerű és igen laktató, olcsó étel, aminek misztikumát ez a letakart kosár adja, valamint a meghatározhatatlan eredet és a nem létező recept.

Mivel egy kosárnyi különféle borjúcafatból állítják össze, nincs két egyforma darab, mind egyedi élmény.

Nem egy könnyű fogás, talán leginkább a disznóvágáskor, a hurkához készülő főtt belsőséghez hasonló. Ehhez némi helyi pékárut adnak, de néha azt sem, csak egy sütőpapírban kapja meg az éhes vendég a frittulát kis sóval, citromlével.