Hogyan kezeld, ha a feleség keres többet?

A randizási etikett lényegében már a polgárosodás kezdete óta egy mindenki számára világos, könnyen érthető forgatókönyvet diktált: a férfi elhívta a nőt egy találkozóra, fizette a felmerülő költségeket és pont. Neki volt munkája, így ő irányított, és amikor a dolgok elkezdtek komolyabbra fordulni, a társadalmi elvárás szerint anyagilag is támogatta a nőt, különösen a házasság után, amikor a feleség teljesen a háztartás vezetésének és a gyereknevelésnek szentelte az idejét.

Aztán jött a 20. század, volt egy szexuális forradalom, a nemi szerepek fellazultak, és a nők sokkal nagyobb autonómiára tettek szert… szóval a dolgok kicsit bonyolódtak. Mostanra a nyugati civilizáció jelentős részében a nők nemhogy nem várják el a férfitól, hogy egyedüli kenyérkeresőként eltartsák a családot, hanem önmaguk jogán, a saját karrierjük révén sok esetben többet is keresnek, mint a partnereik.

Természetesen minden jogunk megvan hozzá, hogy a boldog békeidők elmúlásán lamentáljunk, amikor még a kérges férfi tekintély egy köhintéssel el tudta csendesíteni a családot az asztal körül, de talán be kéne látni, hogy nagyapáink kétes nosztalgiától átitatott világa már nem nagyon fog visszatérni. Érdemes lehet hát alkalmazkodni ezekhez a megváltozott körülményekhez.

Kép: meshaphoto via Getty Images

„A nők ma már sokkal képzettebbek, mint régen, emiatt határozottabbá váltak, és kiálltak az egyenlő fizetésért” − magyarázza Tina B. Tessina amerikai pszichoterapeuta, nyilván az ottani viszonyokból kiindulva, de a hazai adatok is hasonló képet mutatnak. „A legújabb tanulmányok azt mutatják, hogy [az USA-ban – a szerk.] több nő jár felsőoktatási intézménybe, mint férfi, a magasabb végzettség pedig általában magasabb fizetést jelent. Egyre több nő helyezkedik el vállalatvezetői állásokban, de az orvosok és ügyvédek között is jelentősen több nővel találkozunk.”

Persze ez csak a jéghegy csúcsa, hisz alapvetően nem a nagy presztízsű és magas bérkategóriába eső szakmákban és területeken való jelenlét okozza ezt az átalakulást. Azáltal, hogy a nők már jó ideje rákényszerülnek az önfenntartásra, az emancipáció aligha csak egy szűk, magasan iskolázott, öntudatos és intellektuális réteg “úri huncutsága”. Még ha nem is jár szükségszerűen együtt a megtakarítás és a pénzügyi szabadság a saját fizetéssel, olyan fokú autonómiára nevel, mely generációkon átívelve szükségszerűen önálló és független nőket teremt, ami így az új normalitássá vált.

A statisztikák azt mutatják, hogy a hagyományosan férfiak által betöltött termelői munkaköröket a fejlettebb országok elkezdték kiszervezni a tengerentúlra, vagy nagy mértékben automatizálták őket. Mindeközben egyre inkább előtérbe kerültek az úgynevezett “puha készségeket” igénylő munkakörök, melyek jellemzően jobban illeszkednek a nőkhöz, mint a férfiakhoz.

Kép: Boris Jovanovic via Getty Images

Emellett a fogamzásgátló technológiák és a szexuális tudatosság is nagyon sokat fejlődött az utóbbi évszázadban, ami azt jelenti, hogy a nőkre kisebb valószínűséggel hárul a gyermeknevelés “terhe” egy váratlan fogantatás esetén, mint korábban. A reproduktív szabadság (mely leginkább az utóbbi évtizedekben tapasztalható drasztikus születésiráta-csökkenésben és a nők első terhességének idősebb életkor felé való eltolódásban mutatkozik meg) miatt a szebbik nem tagjai több időt tudnak a karrierjükre fordítani.

Mindezek a változások egyre gyakrabban eredményezhetik azt, hogy a férfiak olyan nőkkel kerülnek kapcsolatba vagy kötnek házasságot, akik akár jelentősen több pénzt keresnek, mint ők, és erre a helyzetre az egyre gyorsuló kulturális változások után kullogó tradíció nehezen tudja felkészíteni a feleket.

„A férfiak pénzhez való viszonya komoly feszültségek forrása lehet” – mondja Connell Barrett, New York-i érdekeltségű társkeresési tanácsadó. „A társadalom tévesen azt tanítja nekünk, hogy egy férfinak az önértékelését a fizetéséből kell levezetnie. Többek közt emiatt lehetséges, hogy valaki úgy érzi, ilyenkor maga az identitása és a férfiként betöltött szerepe kerül veszélybe”.

Erre még Dwayne ‘The Rock’ Johnson 25 másodperces rappelése sem készített fel… (Kép: Antonio Diaz via Getty Images)

Így fordulhat elő, hogy sok férfi (akár tudattalanul is) olyan partnert keres magának, ahol ez a hatalmi dinamika még nekik kedvez. Viszont ez a viszonyrendszer egyáltalán nincs kőbe vésve, és a kezdetben kenyérkereső férfi háttérbe szorulhat, amikor a partnere jobban fizető állásra és ezzel nagyobb autonómiára tesz szert.

Ugyanakkor ez a hangsúlyeltolódás a nők “javára” korántsem kell, hogy válságok és feszültségek forrása legyen: azáltal, hogy a férfi válláról lekerül a család egyszemélyes fenntartásának felelőssége, lehetősége nyílik monetáris szempontból kevéssé honorált, de kreatívabb és önkifejezésre alkalmasabb tevékenységet folytatni. Manapság már nem példátlan, ha egy férfi otthon marad, és íróként, művészként, kézműves foglalkozást űzve egyfajta szupportív szerepben támogatja a családot, vezeti a háztartást, menedzseli a mindennapi ügyeket. Persze a magyar valóság szülte pragmatizmus még mindig a régi beidegződések felé lökdös minket, de ettől függetlenül a külső kulturális hatások miatt megfogalmazódik az igény a változásra.

Nem is kell meglepődni azon, hogy a “stay-at-home dad” vagy “househusband” kifejezéseknek még nincs érdemi átirata (talán a háziférfi lenne a legközelebbi, de ebbe is belebicsaklik a magyar nyelv). Ebből is jól látszik, hogy itt a periférián még azért annyira nem beágyazott ez a szerepkör, illetve a férfiidentitás ilyetén alakulása, de az is tény, hogy a folyamatok ebbe az irányba mutatnak, annál is inkább, hogy a koronavírus-világjárvány után számos, korábban (pusztán csak megszokásból) fizikai jelenlétet igénylő foglalkozás vált otthonról végezhetővé, temérdek időt szabadítva fel ezzel.

Vezess.hu-s kollégánk, Koncz Dávid pontosan egy ilyen househusband, akinek az üzleti szférában dolgozó felesége több pénzt visz haza. Megkérdeztük, hogy neki milyen tapasztalatai vannak “háziférfiként”.

„Teljesen átlagos családban nőttem fel, édesanyám és édesapám is sokat dolgozott, aztán még általános iskolás koromban elváltak, mi a testvéremmel együtt édesanyámmal maradtunk. A jelenlegi szerepemnek egyébként nincs sok köze látott vagy nem látott példákhoz, így alakult az élet” – mondja Dávid, majd hozzáteszi: „A feleségemmel 22 éve vagyunk együtt, ő 16 és fél éves volt, amikor találkoztunk. Ugyanúgy tekintek magamra férfiként, mint akkor, amikor nem sokkal az érettségi után összeköltöztünk, és az első néhány évben csak nekem volt keresetem, ő meg tanult. A munkahelyeink aztán úgy alakultak, hogy komolyabb karrierre csak neki volt lehetősége. Semmilyen szinten nem jelentett problémát alkalmazkodni a helyzethez: a számok nem hazudnak, és a nyers matematika alapján nincs értelme lovagolni azon, ki mit vállal egy családban. Az, hogy éppen mi a feladatom itthon, semmit nem változtat azon, mit gondolok magamról.”

Kép: FluxFactory via Getty Images

Mivel a tradicionális működésű családokban általában az anya szokott közelebbi kapcsolatot ápolni a gyerekkel, felmerülhet a kérdés, hogy ez a “szerepcsere” lehetővé teszi-e, hogy az apuka hasonlóan intim és belsőséges kapcsolat tudjon kialakítani a gyerekeivel, vagy pedig mindig ott van egy áthatolhatatlan üvegfal? „Ennek a helyzetnek a velejárója, hogy valóban én töltök több időt a gyerekekkel. Az üvegfalakban nem hiszek: a normális szülő-gyerek kapcsolatból se az apa, se az anya nincs kizárva. Tagadhatatlan, hogy jó a kapcsolatom a gyerekekkel, de magamat ismerve valószínűleg akkor is így lenne, ha én dolgoznék többet. Mert ez nem ezen múlik.”

Ahogy több szakember is megjegyezte, a legnagyobb stresszfaktort sokszor nem is a szűk családon belül kell keresni (hisz a felek ideális esetben megtalálják az egyensúlyi állapotukat), hanem az őket körülvevő környezetben, hisz tudjuk, az elfogadás finoman szólva sem mindenkinek a kenyere.

Dávid és a felesége viszont ebből a szempontból is szerencsésnek mondhatják magukat: „A lányom nyolcadikos, a fiam másodikos, szóval túl vagyok már néhány szülőin. Kezdetben jellemző volt, hogy egyedül ültem apukaként ezeken, de nem nézett rám furcsán senki emiatt. Ez csak megfigyelés, de ahogy teltek az évek, úgy lettek egyre többen az apukák is. Az általános tapasztalat, hogy senkinek a szeme se rebben amiatt, hogy inkább én vagyok ezekben az ügyekben a kapcsolattartó – és így van ez jól. Megjegyzést soha nem kaptunk, de inkább a fordítottja lepett volna meg, mert intelligens emberek nem szólnak bele mások életébe.”

Kép: Ariel Skelley via Getty Images

Arra a kérdésre pedig, hogy végső soron okoz-e feszültséget közte és a felesége között ez a fajta, kissé talán rendhagyó működés, Dávid a következőket felelte: „Köztünk eleve ritkán van feszültség, de a feladatmegosztáson való problémázás meg se közelíti az ingerküszöböt. Ez nem büszkeségi kérdés, nálunk így működik a család és kész. Ez valóban win-win helyzet, ha van lehetőségem elvégezni ezeket a feladatokat, miért ne tenném meg? Nincs vele problémám, teljesen természetes már számomra, hogy így kell alakítani a napirendemet.”

Természetesen nem mindenkinél mehetnek ilyen döccenőmentesen a dolgok. Azoknak, akiknek kevésbé harmonikus a családi életük, és nem tudnak átlendülni az anyagiakon, Szalai Erika terapeuta a következőket ajánlja: „Lehetőség szerint próbáljunk meg nem arra koncentrálni, hogy ki mennyit keres, főleg akkor, ha ez belső konfliktusok forrása a felek között!” – tanácsolja megkeresésünkre Szalai Erika pszichológus. „A kapcsolatok nem versenyek, és a mindenkinek kényelmes és igazságos munkamegosztás sokkal fontosabb, mint az, hogy ki mennyit pénzt tesz le az asztalra. Pontosan tudjuk, hogy egy család sikeres működtetésének számos aspektusa van, és ebből az anyagi biztonság megteremtése csak az egyik. Ne idegeskedjünk hát a bérkülönbségen, és koncentráljunk arra, amit mi hozzá tudunk tenni ehhez a közös projekthez!”

Kép: Westend61 via Getty Images

Nyilván valakinek, aki a saját értékét abból vezeti le, hogy mekkora utalás érkezik a bankszámlájára, hiába is magyarázzuk a Bobby McFerrin-féle “Don’t worry, be happy!” mentalitást, végül úgyis szénné fogja frusztrálni magát amiatt, hogy a partner fizetéséből fedezik a közüzemi számlák oroszlánrészét. Ilyenkor aztán jön a kisebbségi érzés, amit aztán kompenzáció követ, hisz valahogy helyre kell mozdítani a megbillent valóságot, és “elégtételt kell venni” a másikon.

Pedig kétségkívül nagy akaraterő és elkötelezettség kell ahhoz, hogy az alapvetően még mindig férfiak által dominált versenyszférában valaki nő létére helyt tudjon állni és sikereket érjen el. Bár szeretjük a karrierre való fókuszálást az önzéssel kapcsolatba hozni, az ilyesmi egy családos ember részéről (legyen az férfi vagy nő) mindenképp sok lemondással és áldozathozatallal jár. Tehát ahelyett, hogy még mi is számon kérjük partnerünkön a pozíciója legitim voltát, inkább igyekezzünk támogatni, hisz végső soron értünk (is) dolgozik.

Kép: RapidEye via Getty Images

„Mint minden hasonló esetben, itt is csak azt tudom tanácsolni, hogy ha nem sikerül a feleknek saját erőből megoldani a bérkülönbségből fakadó belső feszültségeket, és érezhető, hogy ez a szunnyadó konfliktus elkezdi kikezdeni a kapcsolatot, akkor értelemszerűen érdemes egy szakember segítségét kérni” – tanácsolja Szalai Erika. „Egy ideális világban, ahol mindenki kellően tudatos, belátó és kompromisszumkész, nem lenne szükség párterápiára, de látjuk, hogy azért attól elég messze vagyunk.”

Ebben az új, képlékeny és bebetonozott szerepeket egyre erélyesebben elutasító korban mindenkinek meg kell találnia a saját identitását és értékeit, és ez nem könnyű feladat. A nőknek azért, mert az emancipációs folyamatok révén kizuhantak a konyha biztonságot nyújtó melegéből, és a férfiaknak pedig azért, mert az így keletkezett vákuum miatt kénytelenek betenni a lábukat erre az ismeretlen területre, és ott is érvényesülni.

Ráadásul, ahogy egy korábbi cikkünkben is tárgyaltuk, egyre gyakoribbá válnak a nagy korkülönbséges párkapcsolatok, ami egy idősebb nő/fiatalabb férfi párosnál azt jelentheti, hogy míg az egyik fél a saját területén magasabb pozíciót ért el, addig a másik még csak az útja elején jár, és nem képes olyan mértékben hozzájárulni a közös kasszához, mint a társa. Ilyenkor fontos szempont lehet az ambíció.

Kép: warrengoldswain via Getty Images

„Lehet, hogy még nem keresel nagy pénzeket, de határozott elképzelésed van a jövőre nézve, és látszik, hogy kész is vagy azt tűzön-vízen keresztülvinni, és ez imponáló” – magyarázza Szalai. „A nők szeretik a nagy tervekkel rendelkező férfiakat. Egy ilyen kapcsolat során a fizikális és intellektuális vonzalmon túlmenően ebbe az ambícióba “fektetünk be”. Az épp aktuális fizetésed tehát szinte lényegtelen, ettől nem fogsz kisebbnek tűnni a partnered szemében. A nők egyébként is jellemzően máshová helyezik a kapcsolati hangsúlyokat, mint a férfiak. Amikor egy nő egy fáradt nap után hazamegy, az érzelmi jelenlét, az odafigyelés, a gyengédség és az intimitás apró gesztusai nagyon sokat jelentenek neki.”

A nap végén persze az számít, hogy mindketten komfortosak vagytok-e ebben a helyzetben: nyilvánvalóan mindenkinek mások az igényei, más módon tudja kibontakoztatni a saját egyéniségét, így ha férfiként képesek vagyunk ebből a szempontból a háttérbe húzódni ahelyett, hogy dominanciaharcot vívnánk a partnerünkkel egy olyan kép miatt, melyet voltaképp csak a saját képzeteink és a társadalmi berögződések erőltetnek ránk, akkor észrevehetjük: nem dől össze a világ, ha kivételesen nem mi bunkózzuk le azt a fiktív kardfogú tigrist. Ki tudja, talán még (ne adj’ isten!) boldogok is lehetünk…

Life

Boldogít a pénz? Itt a legújabb tudományos válasz

Megint megvizsgálták a híres mondást tudományos szemszögből, ezek alapján most úgy tűnik, a pénz igenis boldogít.