Life Fehér Patrik 2024. 10. 28.

Rekordot döntött az amputált lábú autóversenyző

Billy Monger egy versenybalesetben vesztette el mindkét lábát, de ez nem ölte ki belőle a versenyszellemet. Elindult egy Ironman-versenyen, melyet rekordidővel teljesített.

Billy Monger élete gyökeresen megváltozott 2017. április 16-án. Az akkor mindössze 17 éves brit fiú a brit Forma-4-es bajnokság doningtoni futamában nagy sebességgel nekihajtott egy, a pályán álló autónak, sérülései pedig olyan súlyosak voltak, hogy mindkét lábát térd alatt amputálni kellett.

A Forma-1 felé tartó srác szörnyű esetére a teljes motorsportvilág felkapta a fejét. Monger rengeteg támogatást kapott F1-es pilótáktól is, és később speciálisan átalakított versenyautókban újra visszaült a volán mögé. A most 25 éves pilóta napjainkban is a motorsport környékén mozog, többek között F1-es szakértőként is a képernyőre szokott kerülni.

Monger azonban beleállt egy új projektbe is. A Comic Relief nevű jótékonysági szervezettel összefogva úgy döntött, teljesít egy Ironman-versenyt. Hónapokig készült a Hawaiin rendezett megmérettetésre, melyen 3,8 kilométert kellett úsznia, 180 kilométert kerékpároznia és egy maratoni távot lefutnia.

Kép: Nigel Roddis/Getty Images for IRONMAN

Billy Monger a kerékpáros mezőnyben (Kép: Nigel Roddis/Getty Images for IRONMAN)

Mint a BBC-nek elmondta, felkészülése elején még 5 kilométer lefutása is kihívást jelentett neki, a protézisei miatt folyamatosan fájtak a lábai. Ő azonban nem hátrált meg, vállalta a versenyt, ahol elvárás volt, hogy 17 óra alatt érjenek is célba a résztvevők. Monger végül 14 óra 23 perc 56 másodperc alatt teljesítette a hawaii Ironmant – 1 óra 7 perc úszással, közel 7,5 óra bringázással és majdnem 5,5 óra telt futással.

Monger már önmagában nagy tettet hajtott végre azzal, hogy célba ért, és hivatalosan is vasemberré vált. Emellett már csak bónusz, hogy rekordot döntött a mindkét lábukat elveszítő sportolók kategóriájában, több mint két órával lejjebb faragva a korábbi csúcsot. “Ez volt életem leghosszabb napja! Nagyon sok szeretetet éreztem a verseny során, nagyon különleges volt. Erről álmodni sem mertem volna!” – mondta célba érkezését követően.

Forrás: BBC
Kép(ek) forrása: Nyitókép: Ezra Shaw/Getty Images for IRONMAN