Akinek húzták már fogát, az tudja, hogy érzéstelenítés mellett sem kellemes élmény, bár javarészt tűrhető. Korábban viszont pokoli kínt jelentett, egyes népcsoportok tagjai mégis vállalták egészséges fogaik eltávolítását. Tajvan szigetén több ezer évig gyakorolták az ép metszőfogak kiverését, kihúzását, egészen az 1900-as évekig.
Mindezt gyakorlatilag helyi szokásokat követve, a szépség nevében.
A Tajvan mai területén található 40 lelőhelyről előkerült leletek új megvilágításba helyezték a szigeten végzett fogeltávolítás rítusát. Jól megőrződött férfi és női koponyák mutatják a hiányzó fogak következetes mintázatát.
„Az első és leggyakrabban említett indíték a szépség kifejezése volt, amely abból a vágyból fakadt, hogy megkülönböztessék magukat az állatok vonásaitól, valamint hogy növeljék személyes vonzerejüket, különösen a másik nem számára” – jegyezték meg a kutatók a tanulmányban.
A szigeten belül a különböző közösségek eltérő mintázatok szerint távolították el fogaikat, de a gyakorlat általában több felső elülső fog, leggyakrabban a metszőfogak, szemfogak eltávolítását jelentette.
“A szimmetria és rendszeresség arra utalt, hogy a fogeltávolítás szándékos beavatkozás volt, és nem fogágybetegség vagy baleset következménye” – jegyezték meg a kutatók.
A Csang Jüe régész vezette csapat több, eltérő kulturális motivációt azonosított a fájdalmas eljárás mögött. Amint már említettük, a legelterjedtebb ok az esztétika volt – az emberek megkülönböztetése az olyan állatoktól, mint a kutyák, majmok és sertések.
Emellett volt gyakorlati oka is a kutatók szerint, a fogakat az érthetőbb beszéd érdekében, illetve a „túlzsúfoltság” (hiperdontia) csökkentése miatt is kiverték.
A harmadik indíték a „bátorságpróbának” nevezett rítus volt. Ez sok természeti népnél tetten érhető, a felnőtté válást valamilyen csonkítással, kínzással, tetoválással jelzik. Itt a fogak eltávolítása mutatta, hogy a fiatal törzstagok már felnőttek, megváltozott a társadalomban betöltött szerepük.
„A helyi lakosok úgy vélték, hogy a fogak eltávolítása csökkentheti a tetoválás okozta fájdalmat, vagy megkönnyítheti a beszédet” – tették hozzá a kutatók.
Nos, ahogyan sejthető, meglehetősen brutálisan. Az északi törzsek ütéses módszert alkalmaztak, míg a déli közösségek a fonalas húzási technikát részesítették előnyben.
„Az északi eljárás során egy ellendarabot helyeztek a fog felszínéhez, és egy ütőszerszámmal kalapálták meg annak másik végét, hogy elősegítsék a fog eltávolítását” – írták a kutatók. „Az eszközök anyaga lehetett fém, kő vagy fa.”
„Délen egy vagy két fából vagy bambuszból készült botot használtak, amelyhez cérnát rögzítettek” – folytatták. „Az eljárás során a fogat szorosan megkötözték a cérnával, majd a botokra kifejtett erő segítségével húzták ki a fogat.”
A fog helyét ezután helyi gyógynövények hamujával töltötték ki, hogy elállítsák a vérzést és megelőzzék a gyulladást. A történelmi feljegyzések szerint a legtöbb foghúzási „ceremóniát” télen végezték, hogy minimalizálják a fertőzés kockázatát. Ahogy a szokások változtak, úgy alakult át a nemi arány is: az utolsó ismert fogeltávolítások elsősorban nőknél történtek.