A hely, ahol karácsonyra rémmacska jön a gyerekekhez

Izland és úgy általában az Északi-sarkkör környéke nem épp barátságos hely a téli időszakban. Fogcsikorgató hideg, szinte állandó sötétség nehezíti meg a mindennapokat. Mivel dobhatná fel magát ilyenkor az ember, mint az ünnepek alkalmából kitalált rémtörténetekkel? 

Bár megjelenésük, nevük, történetük más, a skandináv térségben mindenhol felfedezhetők a mumusok, manók, csínytevő természetfeletti lények. Nekik a kedvükben kell járni, különben haragra gerjednek, és nem elégednek meg a virgács átadásával.

Itt van kezdésnek a leghíresebb karácsonyi mumus, az izlandi rémmacska. Jólakötturinn (angolul Yule Cat, Yule-macska) az izlandi folklór óriásira nőtt macskája, amely karácsonykor járja a havas vidékeket, és felfalja azokat, akik nem kaptak karácsonykor új ruhát. A történetek szerint a házméretű négylábú benéz az ablakon, és ha nem lát új ruhát, akkor falatozásba kezd, betol minden ehetőt, desszertnek hagyva a család gyerekeit.

fotó: Kati Lenart/Getty Images

Honnan ered?

Az Izlandi Nemzeti Múzeum karácsonyi összeállítása szerint a munkával töltött kemény téli időszak egyik kísérő babonája volt a rémmacska, alakja hamar felbukkant az izlandi hiedelemvilágban. A gazdáknak igyekezniük kellett, ha azt akarták, hogy a szigetre jellemző termék, a gyapjú feldolgozása még karácsony előtt meglegyen. Aki viszont nem dolgozott elég jól, az nem kapott új ruhát, és a zsebe is üres maradt, vagyis a macska “megette” mindenét

Igazi népszerűségre akkor tett szert, amikor Jóhannes úr Kötlum (Jóhannes Bjarni Jónasson) költő, író a karácsonyi néphagyományokkal kapcsolatban készült gyűjtésében 1932-ben  részletesen leírja az alakját. 

fotó: Kati Lenart/Getty Images

A macska még a legszelídebb

A vérszomjas macska nincs egyedül, ő egy igen díszes kompánia tagja. A legrégibb Grýla, a hatalmas, rémisztő lény szénfekete fogakkal, a kecskékéhez hasonló szarvakkal, vállig érő fülekkel, ápolatlan szakállal és tarkóján is szemekkel. Róla már a 13. században is említést tesznek, pár évszázaddal később pedig belekeverték a karácsonyi rémsztorikba, vele jött a tizenhárom karácsonyi kópé is, akiket ekkortájt említ először írásos emlék. És akkor még ott van Leppalúði is, Grýla férje, aki szintén nem túl kedves troll. 

Grýla zsákban viszi el a gyerekeket, és nem simán felfalja őket, hanem levest főz belőlük, fiaik pedig csínyekkel szórakoztatják a háziakat.

A teljesség igénye nélkül van Stúfur, aki főzőedények, lábasok aljában leragadt maradékokra utazik. Éjszaka settenkedve nyalogatja ki az edények alját, feldúlva a konyhát. Egy másik ajtókat csapkod, hogy a ház lakóit felriassza, megzavarva a békés pihenést. Az ő érkezésekor a legzajosabb a ház, és akad, aki csak simán kukkol, hanem igyekszik ellopni a házban található ételt. Nyilván, amikor ebben az időszakban valaki éjjel kibotorkált, és korgó gyomorral befalta a félretett füstölt kolbászt, akkor nem volt más megoldás, a manókra kellett fogni a dolgot. 

Az Izlandi Nemzeti Múzeum szakértői a szigetország hagyományainak nélkülözhetetlen elemeiként tekintenek a „félelmetes” alakokra. Ezek mára azért szelídebbek, manapság inkább az ablakokba kitett csizmákba csempésznek apró ajándékokat 13 napon keresztül, egészen szentestéig.