![](https://firstclass.hu/uploads/2025/02/sydney-boksz-tyson-2.jpg)
A legtöbb globális előrejelzés világszerte munkaerőhiányt prognosztizál a következő évtizedekre. Maradjunk azonban a jelenben, hiszen számos helyen már most is ez a realitás.
Igaz ez például a durván öregedő társadalmú Japánra is. Az országban emiatt a kisebb cégek is egyre nehezebb helyzetbe kerülnek, ha munkaerőhöz szeretnének jutni, hiszen a nagyobb vállalatok által kínált magasabb fizetésekkel nemigen tudnak versenyezni. Így kerülnek elő a szellemes, kreatív megoldások.
Egy oszakai informatikai cég viszi most ebből a szempontból a prímet, akik úgy döntöttek, hogy dolgozóikat szabadon fogyasztható italkínálattal lepik meg. Az italpultra nyugodtan rá lehet járni munkaidőben, és a sörtől kezdve a töményekig igen széles a piapaletta, amiből választva a főnökkel lehet koccintani.
A nem mindennapi kezdeményezésnek bevallottan a fiatalok bevonzása volt a cél, akiknek amiatt sem kell aggódni, ha esetleg a kelleténél többet fogyasztanak. Lehet ugyanis másnapos szabadságot kérni, mely lényegében lehetővé teszi, hogy az eredeti munkakezdés után pár órával álljon valaki munkába.
Ezzel az opcióval élnek is a dolgozók. Volt, aki közülük a helyi tévének elmondta, szerinte azért jó ez a rendszer, mert így mindig ki tudja magát pihenni a munka előtt, és “tiszta fejjel, hatékonyabban” tud dolgozni.