Millie Bobby Brown és David Harbour a Stranger Things ötödik évadának Los Angeles-i premierjén ismét együtt jelentek meg, alig néhány nappal azután, hogy a kettejük közötti feszültségről szóló hírek bejárták a sajtót.
A 21 éves színésznő és az 50 éves Harbour láthatóan igyekeztek egységet mutatni a nyilvánosság előtt – a vörös szőnyegen mosolyogva, egymásba karolva pózoltak. Millie ezúttal egy áttetsző, csipkés, tollakkal díszített estélyiben tündökölt, haját pedig elegáns kontyba fogták. A Stranger Things sztárja igazi nőies, kifinomult megjelenést választott, amit ékszerei – a csillár formájú fülbevalók és egy hatalmas gyűrű – csak tovább emeltek.
Míg a gépek kattogtak, Harbour – aki a sorozatban Hopper rendőrfőnököt, Brown apapótló figuráját alakítja – ironikusan a kamerákba sandított, miközben Millie hangosan nevetett. A jelenet mintha azt üzente volna: a botrányok ellenére is próbálnak közösen túllépni a múlt eseményein.
A napokban a Daily Mail arról számolt be, hogy Brown állítólag zaklatási panaszt nyújtott be a színész ellen, még az utolsó évad forgatása előtt. A forrás szerint „oldalakon át tartó” vádakat tartalmazott a beadvány. A vizsgálat eredménye ugyan nem ismert, de a színésznőt végig elkísérte egy személyes képviselő a forgatások során.
Fontos azonban megjegyezni, hogy Harbourt nem vádolták semmilyen szexuális természetű visszaéléssel.
A két sztár kapcsolatát korábban is találgatták a rajongók – főleg, miután Millie egy interjúban láthatóan zavarba jött, amikor azt javasolták, Harbour lehetne az esküvői ceremóniája szertartásvezetője. Végül Matthew Modine, a sorozat másik szereplője kapta meg ezt a megtisztelő feladatot, és ő is vezette le Brown és Jake Bongiovi 2024 májusi esküvőjét.

Fotó: Roger Kisby/Getty Images for Netflix
Mindeközben Harbour a saját életéről és hibáiról beszélt a Esquire UK-nek adott friss interjúban – nemrég vált külön feleségétől, Lily Allentől –, Millie Bobby Brown továbbra is a reflektorfény középpontjában marad. A fiatal sztárt azonban még mindig rengetegen kritizálják: sokan „túl dögösnek” tartják a megjelenését, mások pedig képtelenek elengedni azt, hogy már nem gyerekszínész.
A Stranger Things Elevenjeként megismert Brown már rég maga mögött hagyta a kislányos imidzset – ma már érett, magabiztos nőként lép a nyilvánosság elé. Ennek ellenére sokan továbbra is gyermeksztárként tekintenek rá, ami jól mutatja, milyen nehéz Hollywoodban felnőni a kamerák kereszttüzében.