Life Baka Gábor 2026. 07. 02.

8000 km-re van a legszebb nevű magyar település

Hazánk fiai és lánya a világ számtalan táján kerestek új otthont az évszázadok során, de ezt talán sehol másutt nem fogalmazták meg jobban, mint Kanadában.

A szombaton, azaz július 4-én – 1776-ban ezen a napon írták alá az ottani brit gyarmatok képviselői a Függetlenségi Nyilatkozatukat, melynek aztán még jó néhány évig tartó háborúval szereztek érvényt – 250. születésnapját ünneplő Amerikai Egyesült Államok, valamint a sokkal tovább a Brit Birodalom részének számító Kanada is számos magyar kedvelt kivándorlási célja volt.

Az észak-amerikai országokba több hullámban is érkeztek hazánk fiai (és lányai), már a 17-18. században is „szivárogtak” „Ámerikába”, de jelentősebb számban az 1948-49-es forradalom és szabadságharc, az 1870-es, majd 1890-es évekbeli gazdasági válságok, majd az 1920-30-as évekbeli zsidóüldözéses, illetve a második világháborút követő, politikailag bizonytalan években, végül pedig az 1956-os forradalmat követően érkeztek komolyabb számban magyarok az Atlanti-óceán túlpartjára.

Tömegükben, jelentőségükben ugyan messze elmaradtak a spanyol, brit, francia, ír, német, skandináv, olasz, de akár egyéb kelet-közép-európai (leginkább lengyel) hódítóktól-bevándorlóktól, de így is nyomot hagytak Észak-Amerika két legnagyobb országában, egyenesen a településnevek szintjéig.

Talán a legszebb ilyen az egészen aprócska, valós önkormányzatig nem jutó közép-kanadai (Saskatchewan tartomány) Otthon (nyitóképükön), a kétutcás falucskát 1894-ben alapították egyértelműen magyar gyökerekkel – a kivándorlók beszédesebben nem is fogalmazhatták volna meg, mit is szeretnének legjobban. A magyarul leginkább községnek nevezhető településen 1968-ig működött állami postahivatal, ez volt a legkomolyabb szerveződési szintje, ma, még pontosabban a 2022-es népszámlálás szerint mindössze 56-an éltek ott.

Esterhazy, Kanada, Saskatchewan tartomány (Kép: Getty Images)

Esterhazy, Kanada, Saskatchewan tartomány (Kép: Getty Images)

Természetesen nem „Otthon” az egyetlen hely, ahol magyarok találtak új otthonra, Kanadában a magyar főnemesi Eszterházy család egyik tagja, Pál (Paul) után nevezték el a szintén saskatchewani Esterhazy-t, az Egyesült Államokban pedig négy államban is akad „Buda” – Illinois-ban, Nebraskában és Texasban ilyen néven, míg Iowában egy New Buda (Újbuda) található –, Missouri és Georgia államban ottani Budapesteket is találni – ahogy a név sejteti, ezeket már fővárosunk 1873-as egyesítése után „vitték magukkal” a kivándorlók –, ráadásul az utóbbi közelében egy Tokajt is a magyar hely után kereszteltek el.

Az alapvetően skandináv (svéd) betelepülők által benépesített középnyugati Minnesotában egy Balatont találhat a figyelmes térképböngésző, a még nyugatibb Észak-Dakota államban pdig Tolnát fedezheti fel a „magyar agyú” nézelődő vagy utazó.

A texasi Buda (Kép: Getty Images)

A texasi Buda (Kép: Getty Images)

Külön említést érdemel „Kossuth” – a reformkori politikus, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc egyik vezéralakja (pénzügyminiszter, majd kormányzó) Kossuth Lajos a szabadságharc bukása után előbb az Oszmán Birodalomba, majd Angliába, végül onnan ’51-ben az Egyesült Államokba menekült, ahol jó néhány évig szabadságharcos hősként fogadták, a beszédeket tartó, fogadásokon megjelenő magyar politikus pedig ezt a végletekig ki is használta, csillaga leáldozása után is, időnként már a vendégszeretettel visszaélve, tartozásokat is gyűjtve „turnézott”, amíg csak tehette.

Népszerűsége csúcsán, az 1850-es években számos települést neveztek el róla előtte, és általában a magyarok szabadságért vívott küzdelme tiszteletére: Mississippi, Ohio és Wisconsin államban község, Iowában egy járás (county), az ohiói Dayton városában egy agglomeráció viseli a nevét, míg Floridában „Kossuthville” (Kossuthfalva) nevű település található. (Szép eredmény, persze a gyakorlatilag minden hazai településen megtlálható Kossuth utcákkal és/vagy terekkel nem vetekedhet…)

Egy másik Buda, Illinois állam (Kép: Getty Images)

Egy másik Buda, Illinois állam (Kép: Getty Images)

Kép(ek) forrása: Nyitókép: Google Maps
Ajánlott videó