Kőkemény terepen mentünk a világ legjobb bringásai ellen

Az országúti kerékpározás rajongói számára igazán szeretett hónap a május. Nagy versenyek ugyan már az év korábbi szakaszában is zajlanak, de az első háromhetes, a Giro d’Italia ekkor indul útjára. Az elmúlt években a magyar szurkolókat elhalmozták kerékpáros élvezetekkel: egyfelől Valter Attila vezetésével remekül szereplünk a nagy bringaversenyeken, másrészt 2022-ben Budapestről rajtolt a Giro.

Ezek mellett itt van a saját körünk, a Tour de Hongrie is: a szintén májusi rendezésű öt napos megmérettetés az elmúlt években sportszakmai szempontból is egyre nagyobb rangot vívott ki magának. A 2023-as mezőnyben olyan nevekkel lehetett találkozni, mint például a Tour de France- és Giro d’Italia-győztes Egan Bernal, vagy a háromheteseken 11, 10, illetve 9 szakaszt nyerő Caleb Ewan, Sam Bennett és Elia Viviani.

Idén május 10-14 között rendezték a magyar kört, az öt nap alatt bejárva az Alpokalját, a Balaton északi partját, Kaposvár és Pécs környékét, a budai hegyeket Martonvásárig, illetve a főváros nevezetességeit összesen 804 km-en.

Pécsett a Bárány utca jelentette az idei TdH legmegterhelőbb emelkedőjét, ami az összetett ezüstérmes Ben Tulettnek sem esett jól. Örülök, hogy nem itt kellett feltekernem. Kép: MTI/Ruprech Judit

Az idei Tour de Hongrie alatt különleges bringázásban vehettem részt a Škoda jóvoltából: újságíró-kollégáim társaságában próbára tehettem magam a TdH mezőnye ellen azon a szakaszon, ahol gyakorlatilag az érdemi dolgok és a végső helyezések is eldőltek a 2023-as kiírásban. Egyeztek az útviszonyok és az időjárási körülmények, csak a bringákban és az előzetesen letekert távban volt különbség köztünk a 121, még versenyben lévő kerékpáros közt.

A futam helyszíne az átlagos kocabringás szemszögéből nem éppen barátságosan hangzó Dobogókő volt. Jómagam az utolsó 5,5 kilométeres szakaszra csatlakoztam be, ahol az út 253 métert emelkedik – ez átlagosan 4,6 százalékos folyamatos emelkedést jelent.

Elvárásaim nem voltak magammal szemben, pontosabban csak egy: ne a söprögető autó vigyen fel a 697 méter magasan lévő célvonalig. Úgy voltam vele, ha sikerül teljesítenem a távot, én már boldog vagyok, időtől és helyezéstől függetlenül.

A szerző még az indulás előtt, elvárások nélkül

Nem vittem túlzásba a felkészülést: még saját bringám sincs, viszont Budapesten belül gyakran veszem igénybe a Bubi-közbringákat. A fővárosi terep önmagában nem készít fel a Pilis és a Budai-hegység emelkedőire, abban viszont bíztam, hogy a több mint húsz kilós zöld kétkerekűek lendületbe hozása valamennyi kompenzációt jelent az én oldalamon.

Ilyen előzményekkel vágtam hát neki szombat délután az 5,5 kilométeres emelkedőnek, miután a Pilisszentkereszt felé tartó lejtőn elhúzott mellettünk a még versenyben lévő tíz tucat sportoló, hogy aztán 60 kilométer múlva ismét felfelé másszanak Dobogókő irányába. Nagy lendülettel vetettem bele magam az első métereken a hegymászásba, hogy aztán megálljak néhány méterrel később egy még kevésbé lejtős szakaszon, ugyanis túl alacsonyan volt a nyereg, ezen emelnem kellett kicsit.

Egy olyan dombos terepen, mint a Dobogókő környéke, hamar megérzi az ember, ha rossz pozícióban teker. Emelnem kellett a nyergen

Visszaszállás után a saját tempó erejében hittem, és hamar rájöttem, hogy én leszek az egyszemélyes grupettó: egyedül, a sor végén kerekeztem a csoportot záró szervezői autó, az Enyaq halk zúgása mellett, bízva abban, hogy nem kap el a seprűskocsi. A hőmérséklet nem volt melegebb 10-12 Celsius-foknál, ugyanakkor szerencsénk volt, hogy az eső sem áztatott el bennünket, így tényleg csak a méterek fogyasztására kellett koncentrálnom.

Érzésre a 3., illetve a 4. kilométer volt a legkeményebb, ez meglátszott az időmön is. Nem tudom, mennyire játszottak közre a visszalassulásban a terepviszonyok, illetve az elcsigázottság, a táv végére viszont tudtam újítani.

Az utolsó egy kilométert jelző tábla után volt még egy meredekebb emelkedő, melyet egy jobbkanyar követett a célba vezető, már kevésbé lankás egyenessel. Az emelkedőn totális szembeszél fújt, ami abban a pillanatban eléggé demotiváló volt. Ekkor érkezett megváltásként egy, a Tour de Hongrie befutójához érkező sporttárs, aki nálam egy picivel lendületesebben haladt a vége felé. Rá tudtam tenni a kerekem, a szélárnyékába húzódtam, és fel is tudtam venni a ritmusát. Itt megéreztem annak a jelentőségét, mekkora szerepe tud lenni a szélárnyéknak az országúti kerékpározásban, nem gondoltam volna, mennyire sok energiát lehet megspórolni a másik mögött.

Ugyanezt a kanyar után, az egyenesben is meg tudtam tapasztalni. Ami eddig szembeszél volt, az oldalszéllé változott, így én is pozíciót váltottam és srégen a másik bicajos mellé húzódva gurultam a célig.

Függetlenül attól, hogy bő fél óra alatt abszolváltam a távot (szemben a profik 12 perces idejével), büszke vagyok a teljesítményemre. Nagy élmény volt azon a kapun áthaladni, ahová nem sokkal később, ugyanilyen körülmények között a világ legjobbjai is megérkeztek, és még jobb volt megtapasztalni azt, hogy az olyan verseny közbeni események, mint a szélárnyékozás, mennyit is jelenthetnek a végeredmény, illetve az energiamenedzselés szempontjából.

Bő fél óra alatt teljesítettem a távot. Ez a profiknak 12 perc alatt is megy

Egy ilyen próba egyben rámutat arra is, mekkora sportemberek ezek a versenyzők, akik négy nap alatt 729 kilométert letekertek, és csak ezen a szombati napon több mint 2600 méter szintet másztak felfelé.

A dobogókői nap végén a 2023-as Tour de Hongrie eredménye is megszületett. Tekintve, hogy a sík sprinteken nemigen szokott változni az összetett állása, ez már kijelenthető volt szombat este is, azonban a május 14-ei budapesti finálé neutralizálása valóban biztossá tette az eredményeket. A fővárosi körözést a rossz időjárás rövidítette le, a mezőny 75 kilométert biciklizett mindenféle tét nélkül.

Kép a neutralizált budapesti szakaszról. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Az összetett győzelem, valamint az ezzel járó sárga trikó a svájci Marc Hirschié (UAE) lett, aki bő 17 óra versenyben töltött idő után 10 másodperccel múlta felül a második Ben Tullettet (INEOS). A dobogó harmadik fokára a dobogókői szakasz győztese, Yannis Voisard (Tudor) állhatott fel. A sprintspecialisták közül Matúš Štoček (ATT Investments) volt a legjobb, míg a hegyek királya Sebastian Schönberger (Human Powered Health) lett. Előbbi a zöld, utóbbi a piros trikó büszke tulajdonosa lehet.

A magyar körversenyen a legjobb idővel rendelkező magyar is külön trikót kap: a fehér szettet 15 induló honfitársunk közül Dina Márton szerezte meg, az ATT Investments bringása összetettben a 17. lett.

A legjobb magyar versenyző, Dina Márton, a hegyi pontverseny győztese, Sebastian Schönberger, a legjobb sprinter, Matus Stocek és az összetett győztes Marc Hirschi a 44. Tour de Hongrie dobogóján. Kép: MTI/Koszticsák Szilárd