Milyen érzés lehet megszületni? Valószínűleg jó pár emberben felmerült már ez a kérdés, de akiben nem, mindenképp el fog gondolkozni ezen azok után, hogy látta,
Mindezt a japán fővárosban, Tokióban valósították meg. A Sauna Mother egy frissen, októberben nyitott létesítmény, mely hivatalosan wellnessközpontként üzemel, azonban az, ahogy itt ki lehet kapcsolódni és lazítani, az nem hagyományos.
Aki ide betér, az két óra alatt tulajdonképpen a születés környéki lét öt fázisát élheti meg. Minden az anyaméhben kezdődik, ahol közepesen magas hőmérséklet és magas páratartalom mellett gubózhat be az ember klasszikus magzatpózban. A félhomályos fényekkel és a szívdobogással próbálják azt a közeget hozni, melyet a megszületés álló csecsemők is tapasztalhatnak.




A második lépés a születés: egy membránszerű függönyön áthaladva feltűnik az anya keze, de ennél sokkolóbb a hideg vizes medence, mely az első kis tisztogatást idézi. Ezt egy újabb fürdés követi a harmadik lépésben, immár meleg vizet szóró zuhanyfejekkel. Itt a helyzet a szokatlan: egy női test ölébe kell ülni, így átélhető, milyen volt, amikor szüleink fürdettek és tartottak is minket.
A pancsolás után negyedik lépésként ringatás jön, a mozgó fekvőalkalmatosság felett pedig megjelenik egy virtuális anyuka képe is, akire rábízhatjuk magunkat. A zárófejezetet tulajdonképpen egy aromaterápia jelenti, ahol a beszívott levegőben az “anya bőrének illata” terjeng, miközben a résztvevő egy bőrszerű anyagba van csomagolva.
Mindez fejenként 8500 jenért (17 400 forintért) élhető át. Egyszerre maximum négy ember változhat két órára csecsemővé, így biztosítva az intimitást és a meghittséget.
Japánban vannak még furcsaságok: