Life Kovács Miklós 2023. 04. 14.

Elkészültek az első érmék III. Károly arcképével

Májusban kerül sor III. Károly koronázási ünnepségére, az alkalom előtt különleges érmesorozattal tiszteleg a királyi pénzverde, amelyeken elsőként látható az uralkodó arcképe koronával együtt.

III. Károly képmása feltűnt már eddig is különféle érméken, de trónra kerülése okán most nagy változás áll be az ábrázolásban. Ezentúl koronával a fején látható majd, ezt a verziót mutatta be a napokban a királyi pénzverde. 

A limitált szériás első kiadás egy emlékérme-sorozat, amelybe több méretű, kivitelű arany- és ezüstpénz kerül. Többek között megmutatták a majd forgalomba is kerülő 50 pennys, illetve 5 font értékű érmék megjelenését is. 

Így még nem került érmére III. Károly portréja, ezúttal koronával ábrázolták. (Fotó: Jonathan Brady - WPA Pool/Getty Images)

Így még nem került érmére III. Károly portréja, ezúttal koronával ábrázolták (Fotó: Jonathan Brady – WPA Pool/Getty Images)

Az angol király arcképét Martin Jennings készítette, természetesen III. Károly személyes jóváhagyásával. A király a hagyományoknak megfelelően elődjével ellentétes irányba néz az érmén, fején a pedig a Tudor-koronát látjuk, holott ez a koronázási ékszer fizikailag megsemmisült az 1640-es években. III. Károly azonban ezt választotta, és különféle királyi portrékon azóta sokszor feltűnt már az ékszer. 

Anglia, Windsor - III. Károly megkapta az első 5 fontos koronázási emlékérem egyikét, a királyi pénzverde képviselőitől. Május 6-án pedig a valóságban is megkapja a királyi koronát. (Fotó: Jonathan Brady - WPA Pool/Getty Images)

Anglia, Windsor – III. Károly megkapta az első 5 fontos koronázási emlékérem egyikét a királyi pénzverde képviselőitől. Május 6-án pedig a valóságban is megkapja a királyi koronát (Fotó: Jonathan Brady – WPA Pool/Getty Images)

Koronával csak különleges alkalmakkor ábrázolják az angol uralkodót, ezért az év végén forgalomba kerülő, hivatalos fizetőeszközökön a hagyományos, koronátlanított III. Károly lesz majd látható. 

A sorozat április 24-én kerül piacra, és az árak kiviteltől és az érme anyagától függően erősen szórnak, az 50 pennys érme akár 515 000 forintba is kerülhet, az 5 fontos legdrágább kivitele pedig 1 265 000 forint. A legkülönlegesebb a tiszta aranyból készült, egy kilogrammos verzió, ezt 32,7 millió forintért mérik majd a királyi pénzverdénél. 

Forrás: Robb Report
Kép(ek) forrása: Getty Images