Life Hirdetés 2023. 05. 05.

Mókuskerék után kevés alvás: ilyen betegségeket okozhat (x)

A napi hajsza után hazatérő férfi általában otthon is tovább tevékenykedik, és mivel nehezen tud kikapcsolni és ellazulni, gyakran csak pár órát alszik éjszakánként. A kialvatlanság sem a testnek, sem a léleknek nem tesz jót!

A megfelelő mennyiségű alvás nem egyenlő a lustasággal

Egyre inkább köztudottá vált, hogy a megfelelő mennyiségű és minőségű alvás milyen fontos szerepet játszik az egészségünk megőrzésében, de sajnos még mindig sikk a kevés alvással dicsekedni. A férfiak körében néha kellemetlen bevallani, ha valaki napi 8 órát alszik, mert az olyan benyomást kelthet, mintha az illető lusta lenne, vagy legalábbis nem tevékenykedne eleget. A napi hajsza után este hazaérő férfinak még dolga van a ház körül, ellenben lefekvéskor a fejében cikázó gondolatai és tervei nem hagyják aludni.

Ezért van szükségünk az alvásra

Az alvásra mindenkinek, a nőknek és a férfiaknak is nagy szüksége van, hiszen az agyunk alvás közben regenerálódik, ilyenkor dolgozza fel a napközben bennünket ért információkat és ingereket. Egy pihentető éjszaka után a kreativitásunk a háromszorosára nő, ám ha keveset és zaklatottan alszunk, másnap ingerlékenyebbek, szétszórtabbak leszünk, ezért a kreativitás is csökken. A fáradt ember kevésbé hatékony és sokkal többet hibázik, mint az, aki kipihente magát, és csekélyebb a teljesítőképessége is.

Naponta „erőszakoljuk meg” a bioritmusunkat

Alvás közben nem csupán az agyunk regenerálódik, hanem az egész testünk pihen: a szívünk lassabban dobog és az izmaink is ellazulnak ilyenkor. A modern világban sajnos nem a belső bioritmusunk szerint élünk, hanem naponta „erőszakoljuk meg” azt: például, amikor össze-vissza bulizunk, hajnalig nézzük a kedvenc sorozatainkat vagy éppen éjszaka is dolgozunk. Pedig a kialvatlansággal kockára tesszük az egészségünket, hiszen az alváshiány olykor nagyobb károkat is okozhat, mint a dohányzás vagy az alkoholfogyasztás.

Az alváshiány meg is betegíthet

A brit Matthew Walker alváskutató professzor szerint az ébrenlét egy enyhe agykárosító tevékenység, emiatt mindennap átlagosan 7-9 óra alvásra van szükségünk, hogy a károkat helyreállítsuk. Az állandósult alváshiány miatt olyan betegségek alakulhatnak ki, mint a depresszió, a cukorbetegség vagy a magas vérnyomás. Ha mélyen alszunk, csökken a vérnyomásunk, a szívünk, amely egész nap dolgozik, lassabb ritmusra ver, és ilyenkor pihen. Aki 6 órát vagy ennél kevesebbet alszik, az a szívét is károsítja, 200 százalékkal növelve a szívroham és a stroke (szélütés) valószínűségét. Fáradtan a függőségekre is hajlamosabbak lehetünk, mert ha nem pihentük ki magunkat, több koffeint, illetve nikotint kívánhat a szervezetünk, éjjel pedig gyakran altatót.

Segíthetnek a gyógynövények

Bizonyos életmódbeli változtatásokkal sokat tehetünk a jobb alvás érdekében. Van azonban, amikor ez sem elég, ilyenkor átmenetileg segíthetnek a gyógynövények is. A valeriána, a komló és a citromfű kivonatát tartalmazó Sedacur forte este segíti az elalvást és pihentető alvást biztosít, nappal pedig csökkenti a feszültséget. Nincs negatív hatással a napközbeni koncentrációra, és az autóvezetéshez szükséges képességeket sem befolyásolja. Nem kell orvossal felíratni, recept nélkül is kapható a patikában.

Vény nélkül kapható gyógyszer

Vény nélkül kapható gyógyszer

 

A KOCKÁZATOKRÓL ÉS A MELLÉKHATÁSOKRÓL

OLVASSA EL A BETEGTÁJÉKOZTATÓT,

VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT,

GYÓGYSZERÉSZÉT!

Forrás: Phytotec
Kép(ek) forrása: Phytotec