Life Kováts Olivér 2023. 05. 09.

Elképesztő akaraterővel bír a férfi, aki több mint 150 kilót fogyott

Két normál testsúlyú ember tömegétől szabadult meg két év leforgása alatt egy amerikai férfi, akinek kitartását most ezrek, tízezrek irigyelhetik. Mellbevágó képet mutatott az átalakulásáról.

„Fáradt vagyok hozzá, nincs időm rá, nincs hozzá erőm, meg egyébként is minek” – nemcsak jelen sorok írója, de valószínűleg a dél-karolinai Cole Prochaska is átesett azon az időszakon, amikor csak a kifogásokat kereste arra, miért ne mozduljon meg.

Prochaska alig több mint két évvel ezelőtt még nagyjából 270 kilót nyomott, ekkor azonban úgy döntött, változtat az életén, aminek az eredménye egy egészen hihetetlen átalakulás lett, amit a férfi előtte-utána fotó formájában dokumentált is:

A bejegyzését 70 ezren lájkolták; 4000-en szóltak hozzá – többnyire elismerően – és 5000-en osztották meg. Fel is tették a kérdést Prochaskának, mi miatt fogott ennyire gyökeres életmódváltásba. „Hogy őszinte legyek, egy 7 éves kapcsolat ért véget. Próbáltam megmenteni. Nem sikerült, helyette magamat mentettem meg” – válaszolt kendőzetlen őszinteséggel.

Saját bevallása szerint mostanáig 152 kilót adott le, sikerének háromlépcsős receptjét pedig meg is osztotta azzal a céllal, hogy másokat is változásra inspiráljon:

  • Csak olyan dolgokra koncentrálj, amiket irányítani tudsz!
  • Válts klubtagságot egy edzőterembe!
  • Tegyél meg naponta legalább 10 ezer lépést!

Bár kalapemelést érdemelnek a férfi elmúlt két évben tett erőfeszítései, korábbi életmódja így sem tűnt el nyomtalanul. A rengeteg plusz kiló hatására nagyon megnyúlt a bőre, főleg a derekán és a hasán, éppen ezért Prochaska azt tervezi, hogy bevállal egy plasztikai műtét, hogy formája letisztulttá és tónusossá váljon.

Ez azonban egy hosszú, sokszor szakaszonként elvégzett beavatkozás, ami akár hónapokig vagy évekig is eltarthat, ráadásul nem is olcsó. Egy 2020-es amerikai jelentés szerint az ilyen jellegű operációk ára 4-15 ezer dollár között, mostani árfolyamon átszámítva 1,4-5 millió forint között mozog. Ennek ellenére az elmúlt években nőtt az igény a plasztikai műtétek iránt: 2018-ban például 250 ezerrel többen feküdtek kés alá, mint egy évvel korábban.

Prochaska még így is szeretne minél hamarabb átesni a beavatkozáson, és amennyiben annak anyagi oldalát a biztosítása nem fedezi, az sem kizárt, hogy indít egy közösségi finanszírozást a GoFundMe oldalán.

Forrás: Man of Many
Kép(ek) forrása: Nyitókép: Illusztráció: Lu ShaoJi/Getty Images