Beütött a krach, elválsz a párodtól?

A statisztikák szerint a házasságok csaknem fele válással végződik Magyarországon. Ha pedig bekövetkezik a kötelék felbontása, az jellemzően fájdalmas folyamat, hiszen életünk egy boldognak indult szakaszát kell lezárnunk. Emiatt fontos – az érzelmi feldolgozás mellett -, olyan jogi lehetőségeinkkel is tisztában lennünk, amelyek könnyebbé és gördülékenyebbé teszik a házasság végét. A család minden tagja számára fontos a későbbi békés és harmonikus élet megalapozása miatt, hogy a válás a körülményekhez képest jó, vagy legalábbis kevésbé rossz legyen.

A válás elindítása

Magyarországon a házasság felbontását csak bírósági úton lehet kezdeményezni, személyesen és jogi képviselő útján is van rá lehetőség. Érdekesség, hogy a házasság felbontására irányuló keresetlevelet csak az egyik házasfél tudja a bíróságra benyújtani a másik házasféllel szemben, akár közös megegyezéssel, akár anélkül kerül majd sor a későbbiekben a válóperre. Tehát nincs lehetőség közös megegyezésen alapuló házasságok felbontásánál arra, hogy azt a felek közösen nyújtsák be. Ebben a keresetelvélben fel kell tüntetni a házasság megkötésére és a házasságból született gyermekek születésére vonatkozó adatokat, az életközösség fennállásának időtartamát (kezdő és végnapját), valamint mellékelni szükséges az ezeket igazoló okiratokat (házassági anyakönyvi kivonat, gyermekek születési anyakönyvi kivonata).

Fontos még, hogy ha a bontóper közös megegyezéssel valósul meg, akkor a közös megegyezést igazoló megállapodást is csatolni kell a keresetlevélhez, amit az alperes lakóhelyéhez, vagy a házastársak utolsó közös lakóhelyéhez tartozó illetékes bíróságnak kell benyújtani.

Ettől a ponttól kezdve meglehetősen sok alternatíva létezik arra, hogy miként is folytatódik az eljárás, ebben a cikkben csak a főbb lehetséges utakat, konkrétan a közös megegyezésen alapuló és a tényállásos bontást mutatjuk be.

Közös megegyezéssel válni

A közös megegyezésen alapuló eljárási formában a felek önrendelkezési joga, ennek leképeződéseként egyértelmű, kifejezett, befolyásmentes és végleges elhatározáson alapuló akaratnyilatkozatuk kerül előtérbe. Bocsánat a kissé darabos jogászfogalmazásért, de egy-egy ilyen mondatban minden kifejezésnek szerepelnie kell. Ezen egyezségben szükség van a házasság felbontásának tényén való megállapodáson kívül valamennyi ún. járulékos kérdésben is megállapodniuk, hiszen ha ez nem történik meg, akkor nincs értelme közös megegyezésről beszélnünk. Ilyen járulékos kérdésnek számít:
• a házastársi közös lakás használata,
• a házastársi tartás,
• a szülői felügyelet gyakorlása,
• a gyermekkel való kapcsolattartás,
• valamint a gyermektartás.

Érdekesség, hogy régen meg lehetett állapodni a közös vagyon megosztásában is, azonban a hatályos Polgári Perrendtartás a házassági bontóperben nem ad ennek helyt, és nem kapcsolja össze a házassági vagyonjogi igények rendezésére vonatkozó keresettel a „sima” házassági bontópert. Ebben az esetben itt a válásnak tulajdonképpen pontot is tehetünk a végére, hiszen ha minden kérdésben megegyeztek a felek, akkor bizonyítás lefolytatása nem szükséges. Ezen egyezséget a bíróság végzésével hagyja jóvá, ami ugyanolyan kötelező erővel bír, mint a bírósági ítélet.

A tényállásos bontásnak nevezett válás

A házasság felbontásának másik lehetséges, azonban drámaibb és megterhelőbb formája a tényállásos bontás, amelynél a felek között nem jött létre közös megegyezés. A bíróság bármelyik fél kérelmére eljárva az egyoldalú kérelem esetén megvizsgálja a tényállás megvalósulását, feltárja a házasság megromlásához vezető okokat és azt, hogy a házasság teljesen és helyrehozhatatlanul megromlott-e.

Jellemzően az első tárgyaláson a bíróság próbálkozik a felek kibékítésével, itt a bíróságnak az a feladata, hogy megpróbálja rábírni a házastársakat, hogy gondolják át a házasság felbontására irányuló akaratukat és próbálják megmenteni a házasságukat. Azonban, ha ez a szakasz eredménytelenül végződik, akkor a bíróság megromlásra vezető okokat és körülményeket összességükben értékelve megállapítja a megromlást különösen abban az esetben, ha az életközösség megszűnt, és annak helyreállítására nincs lehetőség.

Az ilyen bontóper a válásokat körülményesebbé és hosszabbá teszi, hiszen a házastársak nem tudnak vagy nem hajlandók minden kérdésben megegyezni, tehát a bírónak újabb tárgyalás(oka)t kell kitűznie. Elkerülhetetlen ilyenkor az érdemi tárgyalási szak, ahol a bíróság tanúkat hallgat ki, szakértői véleményeket készíttet, megtekinti a benyújtott okiratokat, ezeket összegzi, azaz bizonyítást folytat. Gyakran előfordul, hogy nem indulat és problémamentes folyamat ez, és az amúgy sem túl békés viszonyt a felek között sajnos a tapasztalat szerint még jobban elmérgesíti.

Mi az alapvető különbség?

Talán a legkézzelfoghatóbb különbség a két eljárás között az eljárás elhúzódása. Természetesen ez alapvetően a felek akaratán és nem minden esetben a bíróságon múlik, azonban felmerülhetnek olyan problémák, mint például a kereseti kérelem hiányossága, amelyekkel meglehetősen sok időt megspórolhatunk, ha ezeknek pontosan utánanézünk vagy jogi képviselővel nyújtjuk be. De ezek elenyésző időnek számítanak ahhoz képest, hogy melyik eljárási formát választjuk, illetve melyik választási formával szeretnénk élni.

A közös megegyezéssel lefolytatott válóperek alig egy óra alatt, egy tárgyaláson elintézhetők, a jelenlegi gyakorlat szerint már akkor is, ha van közös kiskorú gyermeke a feleknek. Ez a tényállásos bontás esetében években mérendő, amely nemcsak a költségek, de a lelki nehézségek szempontjából sem mondható egy ideális időszaknak, így mindenképpen érdemes (természetesen erkölcsi meggyőződésünket szem előtt tartva) a közös megállapodás felé terelni az eljárás menetét. Az egyezség létrehozásában közreműködő ügyvéd segítsége, tájékoztatása és iránymutatása, azt gondolom, ebben az esetben években mérhető.

A gyerek szerepe

Érdekes kérdés még a gyermek bevonása és meghallgatása is a bontóperben, ami az elmúlt években egyre gyakoribbá vált a bíróságokon a nemzetközi gyermekjogi egyezménynek, valamint a gyermek véleménynyilvánítási jogának kiterjesztése miatt. Ez alapvetően a kapcsolattartás és a gyermekelhelyezés témakörében lehet helytálló, hiszen például egy tényállásos bontásban nemcsak a gyermek érdekét érintő kérdésekben szolgálhat releváns információkkal, hanem a felekkel és az adott tényállással kapcsolatban is.

Azt, hogy a bíróság milyen mértékben vonja be a gyermeket az eljárásba (vagy bevonja-e egyáltalán), alapvetően a gyermek életkora és az érettsége határozza meg, de 14 éves kor felett minden esetben lehetővé kell tenni a gyermek részvételét. Ez a szülők kezdeményezésére, de akár a távollétükben is bekövetkezhet.

Természetesen ez is sok erkölcsi kérdést felvet, hiszen minden további nélkül elképzelhető, hogy ha a szülők (vagy csak az egyik szülő) kezdeményezésére hallgatja meg a bíróság a gyermeket, akkor ez valóban a gyermek befolyástól mentes szándékát tükrözi-e, és nem egy alkufolyamat, vagy az egyik szülő „eszközként” használja-e fel a gyereket a másik szülő ellen.

Végezetül érdemes és fontos kitérni még a jogi képviselő szerepére a perben, hiszen annak ellenére, hogy a hatályos jogszabályok nem írják elő az ügyvéd közreműködését a bontóperben, azt gondolom, hogy sok esetben igen ajánlott. Éppen az előbbi akadályok és problémák kiküszöbölése miatt, hiszen mégiscsak életünk egy fontos szakaszát zárjuk le, és hogy ezt miként tesszük, nagyban befolyásolja a jövőnket.