Life Kovács Miklós 2023. 06. 05.

Könnyfakasztó összegbe kerül egy luxusjacht fenntartása

Egy tulajdonos első kézből osztotta meg, hogy mennyit költ szeretett hajójára, és még az apróbb tételek is szédítő összegeket jelentenek.

Bár a név hasonló, nem a világsztár színészről van szó, emberünk egy másik  Tom Cruz, de anyagi gondjai neki sincsenek. A jachtok világában apró, 30 méteres “csónak” tulajdonosa a TikTokon osztotta meg a fenntartással kapcsolatos csillagászati összegeket. 

“Először is meg kellett vennem a jachtot, így körülbelül 2,5 millió dollárt (860 millió forint)  tettem le az 5 millió dolláros vételárra, a törlesztőrészletem pedig alig több mint 20 ezer dollár (7 millió forint) havonta” – árulta el nyitásként, tehát nincs értelme eladni a hétvégi házat, ha jachtot akarunk venni. 

A luxusjachtok világában ez egy átlagos hajó, sőt kicsinek mondható

A luxusjachtok világában ez egy átlagos hajó, sőt, kicsinek mondható

Mindez persze csak a kezdet, egy hajónak hely is kell, méghozzá megfelelő kikötőben: “Aztán meg kellett találnom a legjobb kikötőhelyet, és a legjobb kikötő a floridai Miamiban körülbelül 25 000 dollárt jelent havonta (8,65 millió forint). “

“Aztán persze tankolni is kell” – Cruz szerint az üzemanyag havonta körülbelül 15 000 dollárjába (5,1 millió) kerül.

Havonta milliókat bukik a tulaj csak a hajó öregedése miatt (fotó: Tom Cruz / Instagram)

Havonta milliókat bukik a tulaj csak a hajó öregedése miatt (fotó: Tom Cruz / Instagram)

Cruz elmondta, hogy az éves díja 62 000 dollár (21,4 millió) volt, de aztán még többet kellett fizetnie a hurrikán elleni védelemért. “Ha egy vihar átvonul Miami felé, északra kell vinnem a hajót, hogy biztonságban legyek” – mondta.  “Így a hurrikánszezonban hat hónapra ki kell bérelnem egy sólyát 48 000 dollárért (16,5 millió forint) egy szezonban.”

Cruz hozzátette, hogy van egy főállású kapitánya, egy teljes munkaidős mérnöke és egy fedélzeti segédje is, ami további 200 000 dollárba (69 millió forint) kerül évente.

Ezzel még nem ért véget a lista. A motorokra külön biztosítás kell, a két 2600 lóerős MTU turbódízel motor így 13,8 milliós kiadást jelent évente, és olajat még nem is cseréltek rajtuk. 

@tcruznc Dont forget to join the free Section 8 master class. Wendesday @ 7pm EST. Enroll in bio! #section8 #cashflow #investor #yachtlife ♬ original sound - Tom Cruz

A hajó pedig közben öregszik, és ezzel is viszi a pénzt. “Az ökölszabály szerint a hajón évente öt százalékot veszítünk, tehát egy 5 millió dolláros hajónál ez negyedmillió dollár, vagyis havonta körülbelül ennyit (6,9 millió forintot) veszítek pusztán a birtoklásával” – mondta videójában Tom Cruz, aki azért nem bánatos a nagy költségek miatt, mert ezek szerint a bevételi oldalon még jobban áll.

Forrás: Tom Cruz / Instagram
Kép(ek) forrása: (fotó: Tom Cruz / Instagram), Getty Images