Life Fehér Patrik 2023. 06. 07.

Mobilos játékokra költötte családja vagyonát egy gyerek

Négy hónap alatt sikerült bő húszmillió forintnyi összeget elköltenie a 13 éves lánynak, a nyomokat egészen sokáig el tudta rejteni.

Saját kárán tanulta meg egy kínai család, miért nem érdemes megosztani bankkártyaadatainkat a pénz értékét talán fel sem fogó gyerekkel. A Henan tartományban élő, ismeretlen nevű famíliában a South China Morning Post szerint a 13 éves lány négy hónap alatt szinte az utolsó fillérig elköltötte a megtakarításokat, szám szerint 449 500 jüant (21,7 millió forintot), melyet az anyuka bankszámláján tároltak.

Az évekig gyűjtögetett pénzhez a gyerek is hozzáférést kapott, aki ezt követően mobiltelefonos játékok vásárlására és játékon belüli tranzakciók lebonyolítására fordította a pénzt, de kb. 100 ezer jüan (4,8 millió forint) értékben osztálytársainak is vett játékokat.

A lány okosan intézte dolgait, ugyanis minden egyes tranzakció után törölte a bizonyítékokat a netbankból, így láthatóan nyom nélkül olvadt a család megtakarítása. A turpisság végül azonban kiderült, a banktól ugyanis kikérték az összes adatot.

Tettére a lány nemigen adott magyarázatot, bár azt gondoljuk, hogy nem is feltétlenül kell azt a részét magyarázni, miért költött el egy vagyont játékokra. Sokkal érdekesebb az, hogy a pénz közel negyedét miért az osztálytársaira szórta el. Erre azt válaszolta, hogy félt attól, hogy a többiek kikotyogják titkát a szülőknek, így próbálta lekenyerezni társait a hallgatásért cserébe. “Amikor a barátaim arra kértek, fizessek a játékaikért, megtettem, még ha kényelmetlenül éreztem is magam” – mesélte a lány.

Később az anyuka is elismerte, hibát követett el, mikor megadta lányának a bankkártyája PIN-kódját, melyet elvileg csak akkor használhatott volna a gyerek, ha sürgősen pénzre lett volna szüksége valamilyen szorult helyzetben.

Forrás: South China Morning Post
Kép(ek) forrása: Getty Images