Life Kovács Miklós 2023. 07. 06.

Napvihar érhet el minket, akár sarki fényt is okozhat

Július 4-én nemcsak az Egyesült Államokban volt tűzijáték a függetlenség napján, hanem magán a Nap felületén is, aminek hatása holnap reggel érhet el hozzánk.

Napvihar tart a Föld felé, a jelenség pedig gyönyörű sarki fényt okozhat, amit nem csak az északi-sarkkör közelében figyelhetünk meg. A vihar, amely Európa esetében pedig péntek kora reggel éri el bolygónkat, az északi országokban is megfigyelhető sarki fénnyel járhat  – írta a businessinsider.com

“Érdemes helyi idő szerint csütörtökről péntekre virradó éjjel éjfél körül kilépni a szabadba, ha az északi szélességi körökön élünk, és tiszta az ég”

– mondta az Insidernek Daniel Verscharen, a University College London űr- és klímafizikai docense.

A vihar az előrejelzések szerint jelenleg viszonylag enyhe lesz – G1-es erősségű a G5-ig terjedő skálán. A geomágneses viharokat azonban köztudottan nehéz előrejelezni. Van rá esély, hogy a vihar erősebb G2-es vagy G3-as besorolást kap majd, és ebben az esetben sokkal délebbre is észlelhető lesz majd az egyedi fényjelenség.

Vannak űrmeteorológusok, ők figyelik, és jelzik előre az ilyen jelenségeket

A napvihar érkezését onnan tudjuk, hogy már július 4-én észlelték a jelenséget, de pár nap kell, míg a hatás a földet is eléri. Most csak enyhe, égi jelenséget okozó vihar ér el minket, de lehetne a helyzet rosszabb is, ezért dolgoznak az űrmeteorológusok, akik figyelmeztetni tudják a kormányokat, hatóságokat egy esetleges komolyabb veszélyre.

A legerősebb napkitörések tönkretehetik a műholdakat, az elektromos hálózatot és a rádiós távközlést. A brit Nemzeti Kockázatregiszter szerint a napviharok a legkomolyabb fenyegetések közé tartoznak, mert jelentős zavart képesek kelteni a gazdaságban. Az űridőjárást régóta fontos kérdésnek tekintik, ám szakértők szerint a modern társadalmat egyre nagyobb technológiai függősége még sebezhetőbbé teszi a Nap tevékenységével szemben. A kitöréseknek igen sokféleképpen károsíthatják az infrastruktúrát.

Egy óriás napvihar hatalmas erejű áramot kelthet az elektromos hálózatban, ez órákig, napokig tartó áramszünetet okozhat. A különösen nagy 1859-es kitörés óriási csapást mért a Föld mágneses mezejére, azt mondják, olyan ereje volt, hogy egyes távíróállomásokon lángra kaptak, tüzet okoztak a vezetékek.

A Lloyd’s of London biztosító 2012-es vizsgálata felmérte, mi történne az amerikai elektromos vezetékekkel, ha hasonló vihar törne ki. Ha központi transzformátorok károsodnának, egyes fogyasztók 16 naptól akár két évig is áram nélkül maradhatnának, az ebből származó gazdasági kár dollármilliárdokban lenne mérhető.

Forrás: Business Insider, MTI
Kép(ek) forrása: George Lepp/Getty Images