Life Kováts Olivér 2023. 07. 12.

Fából készül a jövő városa, hamarosan indul az építkezés

Már az évtized vége előtt elkészülhet a világ legnagyobb favárosa, amit Svédországban fővárosában, Stockholmban terveznek megvalósítani. A projekt előremutató lehet az ingatlanipar szén-dioxid-kibocsátása szempontjából, miközben az életminőség is jelentősen javulna.

A világ legnagyobb „favárosát” építené Svédország fővárosában, Stockholmban az Atrium Ljungberg ingatlanfejlesztő vállalat. Összesen 7000 irodahelyiségből és 2000 otthonból állna a Stockholm Wood City, amit a város délkeleti részén alakítanának ki, a tervek szerint 2025-ben kezdik meg a munkálatokat.

Egy volt ipari területen, a korábban 400 vállalatnak otthont adó Sicklában kapna helyet nagyjából 250 ezer négyzetméternyi „élénk, városi környezet”, amit a munkahelyek és a lakások mellett éttermek és üzletek tarkítanának. A fejlesztő két szempontot emel ki a koncepció kapcsán:

  • a faanyag a beton és az acél fenntartható alternatívájaként funkcionál a megvalósítás során, ami egyáltalán nem elhanyagolható, tekintve, hogy a világ szén-dioxid-kibocsátásának 40 százalékáért az ingatlanipar felel,
  • továbbá a munkahelyek, az otthonok, a szabadidős létesítmények és szolgáltatások mindössze ötperces sétatávolságra helyezkednek el egymástól.
A Stockholm Wood City a tervek szerint 250 ezer négyzetméternyi területen helyezkedik majd el. (Fotó: Atrium Ljungberg)

A Stockholm Wood City a tervek szerint 250 ezer négyzetméternyi területen helyezkedik majd el. (Fotó: Atrium Ljungberg)

A Stockholm Wood City a jövőnket mutatja meg, a bérlők részéről ugyanis nagy igény mutatkozik az innovatív, fenntartható megoldások iránt. Ezzel a kezdeményezéssel ezt az igényt elégítjük ki

nyilatkozta Annica Ånäs, az Atrium Ljungberg vezérigazgatója, aki azt is hozzátette, hogy a projekt „történelmi mérföldkő a svéd innovációs képességek tekintetében”.

Egyes szakértőket azonban aggodalommal tölt el a faváros gondolata a fokozott tűzveszély miatt, mint arról a CNN beszámolt. Másfelől viszont azzal érvelnek, hogy viszonylag lassan és kiszámítható ütemben ég – lévén, hogy mesterséges faanyagról van szó –, ezért biztonságosabb, mint számos hagyományos acélszerkezet.

A korábbi ipari terület helyét modern munkahelyek, otthonok és szolgáltatólétesítmények vennék át, amik mindössze öt perc sétára lennének egymástól. (Fotó: Atrium Ljungberg)

A korábbi ipari terület helyét modern munkahelyek, otthonok és szolgáltatólétesítmények vennék át, amik mindössze öt perc sétára lennének egymástól. (Fotó: Atrium Ljungberg)

Szintén a faépületek mellett szól, hogy számos előnnyel is rendelkeznek, mind a környezetre, mind pedig az emberi egészségre és jólétre nézve. Kutatások ugyanis kimutatták, hogy a fából készült létesítmény nemcsak magasabb szintű levegőminőséget biztosítanak, de csökkentik a stresszt, növelik a produktivitást, mindemellett pedig a szén-dioxidot is tárolják használatuk teljes ideje alatt.

A környezetre gyakorolt pozitív hatások kapcsán egy, a Nature folyóiratban publikált 2022-es tanulmány mutat rá arra, hogy becslések szerint 2100-ig, azaz az évszázad végéig a városlakók 90 százalékának faépületekbe kellene költözniük – és addig ezeket meg is kellene építeni – ahhoz, hogy 106 gigatonnával csökkenjen a szén-dioxid-kibocsátás. Összehasonlítás gyanánt érdemes megjegyezni, hogy jelenleg évente mintegy 40 gigatonnányi szén-dioxidot bocsát ki a bolygó.

Ez azonban egy másik szükségletet is magával hoz, méghozzá a fenntartható faültetvényeket, máskülönben erdőirtás lenne a végeredmény. Svédország ilyen szempontból előnyös helyzetben van, hiszen területének csaknem 70 százalékát erdő borítja.

A munkálatok 2025-ben indulnak, az első épületek 2027-re készülhetnek el. (Fotó: Atrium Ljungberg)

A munkálatok 2025-ben indulnak, az első épületek 2027-re készülhetnek el. (Fotó: Atrium Ljungberg)

A White Arkitekter és a Henning Larsen építészirodák által megálmodott Stockholm Wood City első épületeit 2027-ben adhatják át.

Forrás: Atrium Ljungberg, CNN, Nature
Kép(ek) forrása: Atrium Ljungberg