Life Kovács Miklós 2023. 09. 14.

Így épült fel a kínai űrbázis, ahol már állandó személyzet is van

Egy ausztrál cég űrben készített felvételekkel mutatja meg elejétől a végéig, hogyan épült meg a kínai űrállomás.

Kína űrállomása, a Tienkung (magyar fordításban: mennyei palota) tavaly novemberben készült el. Igen komoly lépés ez a kínai űrkutatás számára, mivel állandó személyzettel rendelkező űrállomásként funkcionál az eszköz, amivel a Nemzetközi Űrállomás (ISS) konkurenciájának is nevezhető.

Az űrállomáson háromtagú legénység dolgozik felváltva, több hónapon át tartó szakaszokban, a váltások időszakában pedig hat tajkonauta (az űrhajósok kínai elnevezése) van egyszerre az állomáson.

A Hosszú menetelés-2F rakétával zajlik a legénység turnusváltása (Fotó: Kevin Frayer/Getty Images)

A Hosszú menetelés-2F rakétával zajlik a legénység turnusváltása (Fotó: Kevin Frayer/Getty Images)

Az űrállomás a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően modulrendszer-felépítésű – hasonlóan minden korábbi ilyen szerkezethez a szovjet Szaljut–7-től az ISS-ig bezárólag –, amely teljes kiépítésében a tervek szerint három fő modulból áll majd és a tömege 80-100 tonna közötti lehet. Korábbi beszámolók szerint az űrállomást tizenöt éven át tervezik üzemeltetni. 

Az építkezésről, az űrállomás jelenlegi állapotáról egy különleges módszert alkalmazó ausztrál cég készített érdekes felvételt. A HEO Robotics űreszközökkel figyel űreszközöket, szenzoraik pedig elég pontos képet adnak a Föld körül keringő mesterséges tárgyakról. 

“Az űrbéli képalkotó képességünket használva 18 hónap alatt egy történet kibontakozásának lehettünk tanúi. Minden egyes látott szakaszt egy másik űrbeli műholdról készült fotóval igazoltunk” – tette közzé a vállalat az X-en, korábbi nevén Twitteren.

A rövid videón látható, hogy az űrállomás  központi modulját először a Tiencsou teherűrhajók és a Sencsou űrhajók látogatják meg, mielőtt két kísérleti modult, a Ventian és a Mengtian modult hozzáadják a komplexumhoz, és T alakot alkotva elkészül a végső kialakítás.

Forrás: space.com
Kép(ek) forrása: Kevin Frayer/Getty Images