Life Fehér Patrik 2023. 09. 18.

Kosárpálya épült a világ egyik legszebb taván

Az NBA sztárjátékosa, Luka Dončić a magyarok körében is ismert és népszerű Bledi-tavat a világ egyik legmenőbb kosárlabdapályájává változtatta.

Napjaink egyik legjobb kosarasa Luka Dončić: a szlovén válogatottal Európa-bajnok lett, 2018 óta pedig az NBA-ben játszik, jelenleg a Dallas Mavericks csapatát erősíti. 2020-tól 2023-ig négyszer került be a liga All Star-keretébe, 2019-ben pedig az év újoncának választották az amerikai bajnokságban.

 

 
 
 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 

Luka Doncic (@lukadoncic) által megosztott bejegyzés

Dončić akkora névnek számít Szlovéniában, hogy konkrétan “odaadták” neki az ország egyik turisztikai jelképét, a Bledi-tavat, hogy rendezzen rajta egy kosárlabdatornát. Igen, rajta, ugyanis a 3×3-as kosárlabda-mérkőzéseket egy, a vízen elterülő pályán játszották, háttérben az ikonikus kis szigettel és a rajta fekvő templommal.

Kosárpálya épült a világ egyik legszebb taván

Mi az a 3×3-as kosárlabda?

Nem sokban különbözik a hagyományos kosárlabda szabályaitól a 3×3-as változat, melynek pontos szabályai nagyjából a 2000-es évek végén fixálódtak. Két igazán fontos dologban különbözik ez a játék az eredeti verziótól: a szigorúan 4-4 fős csapatból hárman-hárman vannak egyszerre a pályán, és egy palánkra játszanak, azaz folyamatosan megy a csere, attól függően, hogy épp melyik csapat támad, és melyik védekezik ugyanazon gyűrű alatt.

A sport pörgősebb, mint a “rendes” kosárlabda, emiatt népszerűsége is felfelé ível. Már a 2020-as tokiói olimpián is lehetett vele találkozni, a férfiaknál Lettország, a nőknél az USA lett a bajnok.

A program több célt is szolgált egyszerre: egyfelől reklámozta Szlovénia természeti szépségeit egy nemzetközi szinten ismert sportoló segítségével, másrészt fiatal kosarasok tehették magukat próbára egy tornán: Magyarországról két fiú- és egy lánycsapat is indult a szlovén, horvát, olasz és francia játékosokat felvonultató mezőnyben.

Mindezek mellett bemutatták Dončić új, saját cipőjét, a Luka 2 Lake Bled-et, melyet a Jordan márkával közösen készített újrahasznosított anyagok felhasználásával.

Kosárpálya épült a világ egyik legszebb taván

A show-t azonban egyértelműen a pálya vitte, mely a mérkőzések mellett különböző bemutatóknak is otthont adott, ahogy az az alábbi videóban látszik:

 

 
 
 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 

GROSBASKET Basketball Shop (@grosbasketshop) által megosztott bejegyzés

Forrás: slovenia.info
Kép(ek) forrása: slovenia.info