Life Kovács Miklós 2023. 10. 17.

Igazi természeti csodát videóztak le a Hortobágyon

A héten megdőlt az őszi gyülekező darvak egy időben számolt mennyiségének a rekordja a Hortobágyi Nemzeti Park területén.

Idén, pont a Hortobágyi Nemzeti Park 50. születésnapján dőlt meg a darvak eddig számolt együttes mennyiségének rekordja. Ezt jelentette be a nemzeti park saját honlapján. “Az ősszel a térségben itt lévő darvak létszáma az 1980-as évek végén megfigyelhető alig háromezres példányszámról kiindulva szignifikáns emelkedés révén napjainkra évről évre jócskán meghaladja a százezer egyszerre itt tartózkodó madarat. Mára egyértelműen kijelenthetjük, hogy a faj számára a Hortobágy szolgál legjelentősebb vonulóhelyül a világon!” – írta a hnp.hu

Hortobágyi Nemzeti Park területén az őszi vonulás során kiterjedt, nyugalmat biztosító, sekély vízű éjszakázóhelyek láncolatával találkoznak az itt tartózkodó madarak, míg a védett területen kívül jelentős kiterjedésben találnak könnyen hozzáférhető táplálékbázist biztosító learatott kukoricatarlókat.

Az idei ősz a vonulás szempontjából mind az időjárás, mind a pihenésre, táplálkozásra, éjszakázásra alkalmas élőhelyek állapotának tekintetében igen kedvezőnek bizonyult, így a szakemberek már számítottak a magas értékre a számlálás során, de végül a várakozásokat is felülmúlta az állomány: 2023.10.12.-én lajstromba vett 182 780 észlelt példányszámmal a valaha volt legtöbb egyszerre nálunk tartózkodó rekordja is megdőlt.

Forrás: Hortobágyi Nemzeti Par
Kép(ek) forrása: Szilágyi Attila Természetvédelmi Őrszolgálat