Life Kovács Miklós 2023. 10. 31.

Fényoszlopok mentenek életet a sivatagban

A szaúd-arábiai sivatagban napenergiával működő lézereket telepítettek. Ezek az ég felé irányított fényoszlopok mutatnak utat az eltévedt vándoroknak.

Az évek során több száz mentőakcióra került sor Szaúd-Arábia hatalmas sivatagjaiban. Az eltűnt személyek nagy többsége 24 órán belül előkerül, néhányan viszont teljesen elvesznek a homoktengerben, és ritkán haláleset is előfordulhat. 

Tapasztalt vagy tapasztalatlan természetjárók egyaránt eltévedhetnek az ország északi részén elterülő 650 000 négyzetkilométert kitevő száraz területeken. Még erős túlélési készségekkel is kihívást jelentő, éjjel hideg, nappal forró, veszélyes, barátságtalan hely ez.

Fényoszlopok mentenek életet a sivatagban

Ezért Mohammad Fohaid Al-Sohaiman környezetvédelmi aktivista azzal a kezdeményezéssel állt elő, hogy ég felé fordított lézerfényeket helyezzenek el a sivatagi vízforrások közelében, ami útba igazítja az eltévedt természetjárókat. 

“Sok ember vesztette életét a sivatagban az oázisok környékén, mert nem tudták, hogy vízforrások vannak a közelükben” – mondta az Arab Newsnak.

11 ilyen fénycsóvát állítottak fel, amire tényleg szükség van, a helyi kormányzat szerint tavaly 13 000 autóst kellett kimenteni a sivatag fogságából.