Life Fehér Patrik 2023. 12. 25.

Különös karácsonyi szokások, melyektől kikerekedik a szemed

Mi köze a karácsonyhoz a kecskéknek, a reteknek, vagy épp a levegőbe repülő cipőknek? Nálunk semmi, de van, ahol ezek nélkül nincs ünnep.

Ahány ház, annyi szokás – és így van ez karácsonykor is. Az ünnepet ki-ki a saját családjában megszokott hagyományok szerint ünnepli. Van, ahol elmaradhatatlan például az éjféli mise, de az ajándékozási folyamatnak is lehetnek szabályai (pl. 24-én csak vacsora után jön a bontás).

Bármi is a menetrend, azt kijelenthetjük, hogy itthon nem jellemző a karácsony kirívó ünneplése. Vannak azonban helyek a világon, ahol magyar szemmel nézve már-már extrémen különös szokásoknak hódolnak – mutatjuk is őket!

Óriás szalmakecske

A svédországi Gävle főterén évről évre megépül a 13 méter magas szalmakecske karácsonykor. 1966-ban indult hódító útjára ez a hagyomány, azzal a céllal, hogy felhívják kicsit a környékre a figyelmet, és felkeltsék a turisták érdeklődését. A kecske a svédeknél hagyományos karácsonyi állatnak mondható, melynek eredete a viking mondavilágba nyúlik vissza.

Kép: Getty Images

Kép: Getty Images

A kecske egyébként mindig bekerül a hírekbe: vagy fel akarja gyújtani valaki, rendszeresen neki is mennek kocsival, de volt, hogy helikopterrel akarták elrabolni.

Kép: Getty Images

Kép: Getty Images

A retkek éjszakája

A mexikói Oaxaca piacosai hamar rájöttek, hogy ha kicsit kidíszítik karácsony közeledtével környezetüket, több terméket tudnak eladni. Általában a legnagyobbra nőtt retkeket faragták ki mindenféle formájúra, teljesen szabadon. 1897-ben aztán úgy döntött a városvezetés, hogy pénzdíjas retekfaragó versenyt rendez, ez adta meg a lökést a már-már fesztiválhangulatú vásárhoz, mely napjainkban átélhető.

Kép: AlejandroLinaresGarcia - Wikimedia

Kép: AlejandroLinaresGarcia – Wikimedia

Égbe repülő cipők

Ahogy nálunk, úgy a cseheknél is szokás, hogy a lányok próbálják/próbálták kideríteni, mikor mennek férjhez, mikor talál rájuk a szerelem. A szingli lányok ott a cipőiket dobálják a levegőbe – pontosabban a váll fölött maguk mögé – , ebből találva azt ki, hogy a következő évben feleség lesz-e belőlük, vagy sem. Ha a sarka közelebb landol az ajtóhoz, mint az orra, egyedül marad a lány, fordított esetben azonban bekötik a fejét.

Piros bugyi és alsógatya

Technikailag ez egy újévi szokás, de mivel a spanyolok az egész ünnepi időszakot intenzíven élik meg január 5-ig, köthetjük a karácsonyhoz is. A Bragas Rojas lényege, hogy a lányok piros bugyit, a fiúk piros alsónadrágot húznak szilveszterkor, így bevonzva a szerencsét a következő évre.

Kép: Getty Images

Kép: Getty Images

A szokást a Valenciától délre fekvő La Font de la Figuera településén járatták csúcsra, ahol csak és kizárólag piros alsóneműben futnak a helyiek egyet, függetlenül attól, milyen az idő.

Az is érdekel, milyen különlegességek kerülnek máshol az ünnepi asztalra? Itt erről is olvashatsz:

Forrás: Daily Mail
Kép(ek) forrása: Nyitókép: Getty Images