Life Fehér Patrik 2024. 02. 01.

Új Azahriah-koncerteket jelentettek be

Idén nem sokszor találkozhat a közönség napjaink egyik legnépszerűbb magyar előadójával, most azonban kiderült, két fesztiválon biztosan fellép.

Azahriah a legfiatalabb magyar zenész, aki telt házas koncertet adott a Papp László Sportarénában, és az első, aki három telt házas eseményt is összehoz a Puskás Arénában. 22 évesen a legtöbbet hallgatott előadónak számít a magyar fiatalok körében, és Európa több országában is rendkívül sikeres.

Júliusra a siófoki Plázson és a Campus fesztiválon kívül nem is volt eddig fellépése lekötve, a közönség azonban most újabb lehetőséget kap, hogy találkozzon kedvencével.

Erre az EFOTT-on lesz lehetőség Sukorón, a Velencei-tó partján július 13-án.

“Idén csak limitált számú koncertet ad a fiatalok egyik legnagyobb kedvence, így különleges lehetőséget jelent, hogy a nyár legnagyobb egyetemista buliján, az EFOTT-on is ott lesz – mégpedig a fesztivál szombati napján” – jelentette be Budai Marcell, az EFOTT sajtófőnöke.

Azahriah augusztusi naptára sem sokkal sűrűbb: a korábbi két fellépés mellé jött itt is egy harmadik:

az előadó a Sziget Nagyszínpadán is fellép augusztus 8-án.

A magyar előadók rendszeren megjelennek a legnagyobb színpadon, Azahriah fellépése azonban ezektől el fog térni, ugyanis kiemelt műsorsávban, az aznapi záróprodukcióként koncertezik majd. Ilyesmire közel tíz éve nem volt példa a magyar zenei életben, ezért a Sziget külön akciót is indított: bár a fesztiválra napijegyek egyelőre még nem kaphatók, az erre a koncertnapra szóló jegyeket már megvehetik a rajongók.

Forrás: EFOTT, Sziget
Kép(ek) forrása: Tristan Fewings/Getty Images