Life Hirdetés 2024. 02. 15.

A vaspótlás mentette meg a focista karrierjét (x)

„Ha nem jön új edző a csapatunkhoz, már nem lennék a pályán, és azt hinném, hogy egyszerűen kevés voltam ehhez a sportághoz. Most már tudom, hogy az állandó kimerültségemnek és a gyengülő teljesítményének nem az alkalmatlanságom, hanem a vashiány volt az oka.” Csaba története következik.

Csak kóvályogtam a pályán

„A foci a mindenem, rúgom a bőrt, amióta járni tudok. Az ígéretes tehetségek között tartottak számon az utóbbi fél évig, amikor látványosan leromlott a teljesítményem. A korábbi edzőm sokat korholt, hogy biztosan csak lusta vagyok, és én is azt hittem, mindössze jobban kell akarnom a dolgot, de egyszerűen nem tudtam koncentrálni, kimerült voltam, nem volt energiám. Úgy kóvályogtam a pályán, mint egy holdkóros – mondja a 19 éves Csaba. – Már azt fontolgattam, hogy ideje abbahagynom a sportot, és más pálya után néznem, amikor Feri, az új edző megérkezett hozzánk. Ez volt a szerencsém.

„Csabi, nincs neked vashiányod?”

Feri egyből rájött, hogy nem a rátermettségemmel vagy a hozzáállásommal van baj. Az első közös edzés után megkérdezte, mikor voltam utoljára orvosnál, ugyanis szerinte érdemes lenne megnézetnem, nincs-e vashiányom. Vasból mindössze 3-4 gramm van a felnőttek szervezetében, de ha nincs belőle elég, akkor semmi nem áll össze: a vér kevesebb oxigént tud felvenni és szállítani, ami testszerte jelentkező panaszokat okoz. A laborvizsgálattal igazolható vashiány megmagyarázná, mitől esett vissza ennyire a teljesítményem.

Észre sem vettem az árulkodó jeleket

Feri sorolta a vashiány tüneteit, és sok ismerős volt közülük: nekem is sokszor fájt a fejem, szédültem és tényleg alig volt energiám. Megfogadtam a tanácsát, és elmentem orvoshoz, aki vérvételre küldött, és a laboreredményeim alapján egyértelművé vált: nem az akarat hiányzik belőlem, hanem a vas. Így utólag könnyű vele viccelődni, benne lenni azért elég meredek volt, főleg, hogy a fokozatosan kialakuló tünetek fel sem tűntek, nem is vettem észre, mennyire nincs rendben az, ahogy vagyok.”

Ezért nehéz felismerni a vashiányt

Ha túl kevés a vas a szervezetünkben, a vérünk kevesebb oxigént szállít, ami negatívan hat az egész szervezet működésre. Az enyhe oxigénhiányos állapot miatt érezhetjük a szűnni nem akaró, ránk nehezedő fáradtságot és számos más tünetet: a fejfájást, az ajkak berepedezését, illetve hajhullást is tapasztalhatunk. Romolhat a hallásunk, érezhetünk légszomjat vagy megkívánhatunk egészen különös dolgokat, és furcsa zúzódásokat is felfedezhetünk magunkon. A rejtőzködő, fokozatosan kialakuló tünetek miatt sokan nem is vesszük észre, hogy vashiányunk van, így nem is kezeljük azt. Ennek súlyos következménye is lehet: a vashiány akár az életet veszélyeztető állapottá, vashiányos vérszegénységgé is súlyosbodhat. És nem csak a nőknél: bár férfiaknál valóban ritkább, azért őket is érintheti ez a hiányállapot. Különösen, ha intenzíven sportolnak, ugyanis az izmok oxigénellátását biztosító, mioglobin nevű fehérjének is alapvető építőeleme a vas.

Segített a gyógyszeres vaspótlás

„A laboreredményemet Ferinek is megmutattam, aki azt tanácsolta, hogy egyek több vörös húst és belsőséget. Emellett elkezdtem szedni a Maltofer rágótablettát is, hogy újra formába lendüljek. A Maltofer rágótabletta hazánkban a vezető, recept nélkül kapható vaspótló gyógyszer* vashiány megelőzésére, kezelésére. 100 mg elemi vasat tartalmaz, és nyugodtan szedhetem az étkezéssel egyidőben is, mert nem lép reakcióba a leggyakoribb étel- és italösszetevőkkel, és C-vitamin nélkül is jól hasznosul. Feri mondta azt is, hogy akkor sem történik baj, ha véletlenül többet veszek be belőle, mint kellene, mert ebből a vaspótló gyógyszerből a vashiány mértékétől függően, szabályozottan szívódik fel a vas, a felesleg pedig kiürül. Ráadásul a szedése ritkábban okoz gyomor- és bélpanaszokat, mint más típusú vaspótlók. Megfogadtam a tanácsát, és idővel el is kezdtem jobban érezni magam – most már nem merülök ki az első félidőben, hanem a keményebb meccseken is végig ott vagyok, fejben és testben egyaránt” – zárja történetét Csaba.

Vény nélkül kapható, vas(III)-komplex-tartalmú gyógyszer / Fotó: Phytotec Hungária Bt.

Vény nélkül kapható, vas(III)-komplex-tartalmú gyógyszer / Fotó: Phytotec Hungária Bt.

*IQVIA OLA Pharmacy Sell-in adatok alapján, a Maltofer rágótabletták együttes eladásait tekintve az OTC vaspótlók (04F2) csoportban, a 2022. január – 2023. december időszakban.

A KOCKÁZATOKRÓL ÉS A MELLÉKHATÁSOKRÓL
OLVASSA EL A BETEGTÁJÉKOZTATÓT,
VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT,
GYÓGYSZERÉSZÉT!

Forrás: Phytotec Hungária Bt.
Kép(ek) forrása: Phytotec Hungária Bt.