Napjaink egyik legelterjedtebb szennyezőanyaga a szemmel nem látható mikroműanyag, bárhová is megyünk, körülvesz bennünket. Ott van az óceánokban, a legmagasabb hegycsúcsokon, a távoli szigeteken, az állatokban, amelyeket elfogyasztunk, a folyóvízben, az ivóvízben, ennél fogva pedig az emberi szervezetben is.
A mikroműanyagok részecskéit először az 1970-es években figyelték meg, de a figyelem középpontjába csak a 2000-es évektől kerültek.
2019-ben Magyarországon több folyó vizéből mutattak ki a mikroműanyagokat, hazai halastavak üledékében kilogrammonként 0,4-1,6 részecskét sikerült kimutatniuk kutatóknak, ami egyes tengeri élőhelyek szennnyezettségéhez viszonyítva kifejezetten alacsony érték. A Velencei-lagúnában ennek akár százsorosát, akár ezerszeresét is ki lehet mutatni. Itthon a Dunában 50 részecske/m³, a tavak vizében 5-20 részecske/m³ volt az arány.
Egy amerikai kutató, Gregory Wetherbee a Sziklás-hegység területén gyűjtött esővíz-mintákban mutatott ki mikroműanyagokat, mikroszálakat, míg egy másik kutatása során a Pireneusok területén vett mintában találta meg őket.
A vízforralás az egyik legrégebbi túlélési trükk, ha potenciálisan szennyezett forrásból származó vizet szeretnénk fogyaszthatóvá tenni. A forralás elpusztít minden baktériumot, vírust és egyéb kórokozót, egy új tanulmány szerint pedig jó módszer lehet a 21. század egyik legelterjedtebb szennyeződésével szemben is.
Bár a mikroműanyag-szennyeződés egészségügyi veszélye még mindig nem tisztázott, ettől függetlenül nem árthat, ha felforraljuk a vizet, mielőtt elfogyasztjuk, hiszen nem bonyolultabb, mint a reggeli tea vagy kávé elkészítése.
A levegőben lebegő mikroműanyag-részecskék belélegzésének, illetve a táplálkozás során a szervezetbe kerülő mikroműanyagok hatásának egészségre és a szervezet működésére gyakorolt következményeit jelenleg nem ismerjük pontosan. A hozzájuk tapadó esetleges szennyeződések, mint például a nehézfémek, azonban tovább ronthatják a műanyagok által okozott károsodásokat az emberi sejtszövetekben.