Life Fehér Patrik 2024. 05. 17.

Egy lépéssel közelebb az emberiség a hibernáláshoz

Egy új eljárásnak köszönhetően az emberi test legfontosabb része, az agy már egészen hosszú időt is kibír fagyasztva úgy, hogy a folyamat során nem károsodik.

Számos film és könyv foglalkozik a hibernálás kérdésével, és volt idő, amikor talán a tudomány is jobban ráfeküdt erre a témára, mint napjainkban. De a dolog nem merült teljesen feledésbe, sőt: kínai tudósok arról számoltak be, hogy egy új technológia segítségével károsodás nélkül le tudják fagyasztani az emberi agyat másfél évre, majd fel is olvasztani azt.

A Fudani Egyetem szakemberei különféle kémiai anyagokkal kísérleteztek, melyek alkalmazásával úgy tudnak fagyasztani érzékeny szerveket, hogy az őket alkotó szövet nem roncsolódik. A fagyasztás okozta károsodás jelenségével bárki találkozhat, pl. ezért nem olyan kinézetűek és ízűek a fagyasztott gyümölcsök sem.

A kutatók először laboratóriumi körülmények között tenyésztett agyszöveten tesztelték az ígéretesnek tűnő kemikáliákat. Ezekkel kezelték a sejteket, majd folyékony nitrogénbe tették őket 24 órára. Ezt követően forró vízzel gyorsan kiolvasztották őket, majd jöhettek az ellenőrzések. A legjobban működő anyagok mentek egy újabb körös, hasonló tesztre.

Egy lépéssel közelebb az emberiség a hibernáláshoz

Végül egy MEDY névre hallgató keverék bizonyult a legjobbnak, mely a vizsgálatok során 18 hónapon át is remekül védte a szöveteket. A tudósok bátorkodtak kipróbálni igazi emberi agyszöveten is a módszert. Tesztjük ígéretesen sikerült: nemcsak sértetlen maradt az agy, hanem az utólagos patológiai vizsgálatokból azt is meg lehetett állapítani, hogy egykori tulajdonosának epilepsziája volt.

Összességében ez csak egy apró lépés az esetleges sci-fis hibernációs álmok kergetésében, abból mostanában még nem lesz semmi, hogy embereket fagyasszanak le, és évtizedek vagy -századok múlva kiolvasszák őket. A fagyasztási technológia azonban jól jöhet az orvostudományban, hiszen – mint a példa is mutatta – a szöveteket konzerválhatjuk, így a jövőben akár fejlettebb eszközökkel is meg lehet őket vizsgálni. Ez segíthet akár egy ismeretlen kór, betegség pontosabb feltérképezésében.

Forrás: New Atlas
Kép(ek) forrása: Getty Images