Az évek során kutatók és ételrajongók számos elmélettel álltak elő annak magyarázatára, miért van az, hogy minél melegebb egy ország éghajlata, annál csípősebbek, fűszeresebbek az ételeik. Nézzünk meg néhány izgalmas magyarázatot!
A hűsítő hatás a csípős ételek fogyasztása után érkező megkönnyebbülésen alapul.
“Bár ellentmondásosan hangzik, hogy csípős ételekre vágyik valaki, hogy lehűtse magát” – írja Rachael Ajmera táplálkozási szakértő a Healthline cikkében, de úgy véli, az ok az, hogy bizonyos csípős ételek segíthetnek lehűteni a testet. A csípős paprikák kapszaicint tartalmaznak, néhány kutatás szerint pedig a kapszaicin fontos szerepet játszhat a hőszabályozásban: olyan melegítő érzést vált ki, ami izzadást eredményez, és az izzadás ugyebár lehűti a testet. Ezért lehet különösen vonzó a csípős ételeket fogyasztása forró éghajlaton. Emellett a csípős ételek intenzív ízei étvágygerjesztők és antimikrobiális (elpusztítja a baktériumokat) tulajdonságokkal bírnak, így nemcsak kellemesek, de hasznosak is a szervezet számára.
Egy másik elmélet szerint a fűszerek kulcsszerepet játszanak az ételek tartósításában, különösen melegebb éghajlaton, ahol a baktériumok szaporodása fokozottabb. Forró régiókban az ételek gyorsabban romlanak, és az olyan fűszerek, mint a hagyma, a fokhagyma, a fekete és fehér bors, csilipaprika és a gyömbér segíthetnek ezt megakadályozni. Ezt bizonyították a Cornell Egyetem kutatói is, akik 36 ország hagyományos húsalapú receptjeit és az egyes országok éghajlatának viszonyát vizsgálták.
A Pepper X hivatalosan is a világ legcsípősebb paprikája, bekerült a Guinness-rekordok könyvébe is. A Scoville-skálán 2,69 milliós értékkel szerepel, így kb. ezerszer csípősebb, mint a hazai hegyes erős, míg közkedvelt paprikakészítmény, az Erős Pista csípősségi értéke nagyjából 1000. A Carolina Reaper és a Pepper X paprikát is Ed Currie nemesítette, így a gazda a saját rekordját tudta megdönteni.
Vannak emberek, akik egyenesen vágynak a pokolian tüzes ételekre, míg mások egy csipetnyi fekete borstól is kiborulnak. Mindez részben a különböző kultúrákra vezethető vissza.
Képzeld el, hogy egy olyan világban nősz fel, ahol minden vacsoraasztalon csípős ételek sorakoznak. Az ízlelőbimbóid hozzászoknak a “hőséghez”, és ezeket az ízeket az otthon kényelmével és biztonságával társítják, csakúgy, mint mi a húslevest vagy éppen a töltött káposztát. Azokat, akik “enyhébb” ételeken nevelkedtek, a nagyon erős kaják megriaszthatják, sőt, testükből vészreakciót válthat ki egy-egy csípősebb falat. A paprikában lévő kapszaicin ugyanis égető érzést okoz, ami az “üss vagy fuss” reakciót válthatja ki testünkből. Az ember ilyenkor izzad, kipirul, és szélsőséges esetben a testük mindenáron megpróbálja kiűzni azt, amit veszélynek érez.
Ez egy fiziológiai reakció, ami egy vélt vagy valós ártalmas esemény, támadás, vagy a túlélést fenyegető helyzetben jelentkezik. Walter Bradford Cannon elmélete szerint a fenyegetésre az állatok szimpatikus idegrendszerük általános aktivizálásával reagálnak, így késztetve az állatot menekülésre vagy harcra. Pontosabban a mellékvese termel egy hormonális kaszkádot, amelynek eredményeképpen katekolaminok, főképpen noradrenalin és adrenalin szabadulnak fel. Az ösztrogén és tesztoszteron is hormonok, amik befolyásolják, hogyan reagálunk a stresszre, csakúgy, mint a dopamin és a szerotonin.
Egyesek pedig élvezik az erős ételek fogyasztása közben jelentkező adrenalinlöketet, főleg, ha azt társaságban fogyasztják, és dagadó mellkassal bizonyíthatják barátaik előtt, hogy ők legyűrték az étterem legcsípősebb fogását.