Life Kovács Miklós 2024. 08. 16.

Álommunka Velencében, magyarok is mehetnek

Aki gondolt már a gondolás karrierre, annak itt a lehetőség, Velence új csónakosokat toboroz a világhírű csatornákra.

Velence önkormányzata a héten tette fel a hirdetést: új gondolások jelentkezését várják. A feltételek elsőre kecsegtetőek, legalább 18 éves életkorral és középiskolai végzettséggel, orvosi igazolással, biztos úszótudással már beadhatja a papírokat, aki uniós állampolgár. 

A neheze ezután következik. Először is, a leendő gondolásoknak jelentkezniük kell egy képzésre – az Arte del Gondoliere-re, azaz a gondolásázás művészetéére. Ez egy közel 1000 eurós képzést takar, melyet olaszul, angolul vagy franciául kell megugrani. Ehhez viszont még egy előválogatáson is meg kell felelni,  itt a jelentkező bizonyítja, hogy tud evezni, vagy legalábbis a képességei adottak a gondola vezetéséhez. 

“A gondola irányítása a legfontosabb dolog” – mondta Andrea Balbi, a velencei gondolások egyesületének elnöke. “Az előválogatási folyamat segít nekünk ezt feltérképezni, és ezután kezdődik a képzés.”

fotó:NiseriN/Getty Images

fotó: NiseriN/Getty Images

Ezt követi a csónakjogsi megszerzése: a tanulóknak 30 órányi elméleti oktatáson kell részt venniük, ahol megtanulják a vízi közlekedés szabályait, valamint Velence történelmét, művészetét és kultúráját, különös tekintettel arra, hogyan épült a város, és milyen vízi útvonalai vannak. Ezután 10 órányi gyakorlati képzés következik, amely során egy mestergondolás irányítása alatt megtanulják egyetlen evezővel irányítani a hajót.

Évszázados hagyomány

A gondolás szakma 1094 óta Velence egyik jellegzetessége. Évszázadokon át a 11 méter hosszú hajók voltak a város fő közlekedési eszközei, amelyek a társadalom alsóbb rétegeit szállították, mielőtt az arisztokraták is ráfanyalodtak volna a csónakokra, mivel kedvenc közlekedési eszközüket – a lovakat – kitiltották a szűk utcákról a 14. században. A 16. századra becslések szerint már 10 000 gondolával eveztek Velencében.

Ma már csak 433 gondolás van. A szakma régen kizárólag a férfiaké volt, és a vágyott engedélyeket általában apáról fiúra örökítették. Ma azonban nyitott bármely uniós állampolgár előtt. Giorgia Boscolo lett az első női gondolás 2009-ben, ma pedig már 14 nő dolgozik ebben a szakmában.

Az évi becsült 30 millió látogatóval Velencében nagy a kereslet a gondolások iránt. De Balbi szerint az új jelentkezők toborzása nem annyira a hatalmas tömegek kiszolgálásáról szól, hanem inkább a szakma életben tartásáról, a gondolások java kiöregszik, nyugdíjba megy, így kell a vérfrissítés.

Aki átverekedi magát a kemény oktatáson, és elsajátítja a gondola irányítását, az viszont elég szép jövedelemre számíthat, évente 150 000 eurót, vagyis nagyjából 60 millió forintot keresnek a gondolások, és ebben még nincs benne a borravaló.

Forrás: The Guardian
Kép(ek) forrása: nyitókép: Buena Vista Images/Getty Images