Life Fehér Patrik 2024. 08. 26.

Itt a legfrissebb szakértői tanács a hosszú élethez

Egy kutatócsoport megvizsgálta, mely étrend milyen hatással van életünk hosszára. Elmondták, mit kell ennünk az egészségben töltött hosszú élethez.

Örök vita megy arról, hogy mennyire egészséges önmagában a vegetáriánus étrend. Egyesek szerint a húsmentes táplálkozással testünk nem kap meg minden szükséges anyagot az élethez, míg mások szerint a húsfogyasztás pont hogy rossz hatással van ránk.

A vita végére talán segíthet pontot tenni a kaliforniai Loma Linda Egyetem friss tanulmánya, melyben több mint 88 ezer hetednapi adventista felekezetű – vallási okból alapvetően növényi alapú étrendet folytató, vegánokat, vegetáriánusokat, halat, tejtermékeket, esetleg bibliailag “tiszta”, kóser húsokat fogyasztó híveket is soraikban tudó – amerikai és kanadai tesztalany egészségügyi adatait elemezték. A kutatásban hosszú távon követték a résztvevőket, részletesebben 2002 és 2007 között, de 2015-ből is vannak adatok.

Eddig az időszakig a csoport 12 500 tagja elhunyt. A kutatók ebből, illetve a táplálkozási szokásokból kiindulva megállapították, hogy összességében a vegetáriánusok 12 százalékkal kisebb eséllyel halnak meg, mint a mindenevők. Vegának lenni azonban így sem a legjobb megoldás.

A tanulmány szerint ugyanis a peszko-vegetáriánusok, vagy peszketáriánusok (azaz akik halat is esznek) esetében a halálozási rizikó 18 százalékkal kisebb. Azok esetében, akik tejtermékeket és tojást fogyasztanak, a javulás 15 százalékos, míg a minden állati eredetű terméket elutasító vegánok esetében csak 3 százalékkal csökkent a halálozási kockázat.

Itt a legfrissebb szakértői tanács a hosszú élethez

A számokat Gary Fraser, a tanulmány vezetője annyival még kiegészítette, hogy a vegetáriánus étrend nyújtja táplálkozás terén a leghatékonyabb védelmet a halál ellen középkorig, ám 80 éves kor körül ez a hatás már gyengül, és megemelkedik az idegrendszeri zavarok (demencia, Parkinson-kór) kialakulásának esélye. Ezen a téren jobb a halfélékkel kiegészített étrend.

Forrás: EurekAlert
Kép(ek) forrása: Getty Images