Life Kovács Miklós 2024. 09. 02.

Rejtélyes hangot ad ki az elhagyott űrkapszula

A Boeing botladozva induló űrprogramja egyre furcsább fordulatokat vesz, most rendhagyó hangokat ad ki az ISS-en dokkoló Starliner űrkapszula.

Idén komoly csúszások után végre elindult első éles küldetésére a Boeing által gyártott űrhajó, a Starliner. Az űrjárművel június elején két amerikai űrhajós indult útnak a Nemzetközi Űrállomásra, de már akkor jelentkeztek problémák.

Eddig is akadtak problémák

Sunita Williams és Barry Wilmore eredetileg pár napot töltött volna az űrállomáson, ám egy technikai probléma (gázszivárgás, hajtórendszerben jelentkező gondok) miatt egyre halasztották a visszatérést, majd a NASA szakemberei a biztonságot szem előtt tartva úgy döntöttek, hogy legénység nélkül küldik vissza a Starlinert a Földre. A két asztronauta így várhat egészen 2025-ig, a tervek szerint februában térhetnek vissza a SpaceX által eddig hibátlanul működtett Dragon űrhajóval. 

fotó: dima_zel/Getty Images

fotó: dima_zel/Getty Images 

Kopogtat a Starliner

A Starliner üresen indul a Föld felé szeptember 7-én, tehát arcvesztéssel, de rendeződött a helyzet. Egészen addig, amíg Barry Wilmore amerikai űrhajós szombaton be nem jelentkezett a NASA-hoz. Szombaton felhívta a NASA földi személyzetét, és segítséget kért a Boeing Starliner repülőgépből érkező, szonárjelhez hasonló ismétlődő kopogás miatt. A rádiózás a lenti videóban hallható – a szokatlan hangot a 45. másodperctől mutatja az űrhajós a NASA szakembereinek:

A NASA földi személyzete nem aggódik különösebben emiatt, és azt sem jelezték, mi ez a furcsa hang.  Valószínűleg nem befolyásolja a visszatérés körülményeit, ami kulcsmozzanat a Boeing számára. A Starliner problémái már eddig is sok csúszást és pluszköltséget okoztak, ha most baleset történik a visszatérés során, akkor a NASA akár úgy is dönthet, hogy visszavonja a jármű emberes űrrepülésre vonatkozó minősítését.

Forrás: The Verge
Kép(ek) forrása: Getty Images/Joel Kowsky/NASA via Getty Image