Life Erdős Norbert 2024. 09. 08.

Megválasztották Magyarország legjobb hamburgerét, ott voltunk

Debrecenben jártunk, ahol a Békás-tó partján belecsobbantunk a hamburgeroázisba, ugyanis most választották meg 2024 legjobb burgereit.

2024-ben immár negyedik alkalommal változott Debrecen egy napra a burger fővárosává. Szerencsére a közelben lakom, és mint hobbista, nem volt kérdés, hogy kilátogassak-e az eseményre, a 4. Szaft ‘N Burgerre.

Profi egyéni verseny, egyéni amatőr, freestyle és junior kategória, illetve csapatok kategóriában mérhették össze a nevezők a tudásukat hamburgerfronton, ahol minden kategóriából egy győztes került ki, a “2024 Ország Burgere” címet pedig a profi egyéni kategóriából választotta ki a szakmai zsűri.

Nézd meg képes beszámolónkat az eseményről

43 fotó megtekintése

Egy kis szerencsének köszönhetően most be tudjuk nektek mutatni, hogyan készült a győztes hamburger, ami mindent vitt.

Íme a 2024-es Ország Burgere.

Berecz Attila egy összetettebb, mégis harmonikus burgerrel hozta el a közel 30 fős profi mezőnyből a pálmát a 4. Szaft ‘N Burgeren. Nézzük lépésről lépésre a győztes streetfood-csodát. Valami isteni sugallat lehetett, hogy ennek a burgernek az elkészítését végigdokumentáltam, hiszen csak a nap végén derült ki, hogy ez lett a befutó.

Az összetevők :

  • Hortobágy Angus húspogácsa
  • maasdamer és cheddar sajt
  • marhaszegypastrami
  • chimichuri szósz
  • bodzavirágos egreslekvár
  • dijoni mustáros majonéz
  • saláta

Attila annyira összpontosított a burger készítése közben, hogy megkért mindenkit, lehetőleg ne beszéljenek hozzá, tőlem is kérte, hogy kicsit távolabbról fotózzam, mert maximálisan koncentrálni szeretni.

Galéria

12 fotó megtekintése

Mi is gratulálunk a Püspökladány BBQ csapatának és Berecz Attilának (akinek gyermeke megnyerte a junior kategóriát!), ezért a ránézésre is fantasztikus burgerhez, hamarosan megkóstoljuk…

Természetesen a többi csapat is megérdemli a virtuális tapscunamit, a zsűrinek borzasztóan nehéz feladata lehetett, mert olyan burgerek készültek, amilyeneket nem lát minden nap az ember.