Life Erdős Norbert 2024. 09. 09.

Újabb világhírű zenekar lép fel a Puskás Arénában

A világ pop-rock színterének egyik legnagyobb zenekara, az Imagine Dragons rég kinőtte a Budapest Sportarénát. A tervük az, hogy 2025 júniusban megtöltik a Puskás Arénát.

Első európai stadionturnéja keretében jövőre Magyarországon is fellép az Imagine Dragons. A világhírű amerikai pop-rock csapat 2025. június 14-én a Puskás Arénában ad koncertet. A Grammy-díjas, többszörös platinalemezes zenekar Loom című világkörüli turnéjának európai szakasza tizenhat országot érint. Jövő májusban Zürichben indul, majd júliusban Londonban fejeződik be – közölte a szervező Live Nation.

Nem először lépnek fel nálunk

A Las Vegas-i csapat első teljes stadionturnéja mások mellett Észtországba, Csehországba, Olaszországba, Spanyolországba, Franciaországba, valamint Hollandiába is eljut. Az Imagine Dragons 2025. június 14-i koncertje a Puskás Arénában az ötödik magyarországi fellépése lesz az együttesnek: 2014-ben és 2023-ban a Sziget fesztiválon, 2016-ban a Budapest Sportarénában, 2017-ben pedig a VOLT Fesztiválon játszottak.

Az Imagine Dragons idén nyár elején jelentette meg hatodik stúdióalbumát, a Loomot. 

 

Az együttes idén július végén kezdte el turnéja amerikai szakaszát. A harmincöt koncertből álló egyesült államokbeli menetelés utolsó négy állomása október 22-től 27-ig Los Angelesben, Hollywoodban lesz. Ezt követi az ázsiai rész novemberben és decemberben Malajziában, Thaiföldön, Szingapúrban, Tajvanon, Hongkongban és Japánban.

Mennyire sikeres banda?

A 2008-ban alakult, jelenleg trióként (Dan Reynolds – ének, gitár, billentyűs és ütőhangszerek; Wayne Sermon – gitár, vokál, mandolin, szintetizátorok, hegedű; Ben McKee – basszusgitár, billentyűs hangszerek, vokál) működő Imagine Dragons albumaiból eddig 74 millió kelt el világszerte, a csapat több mint 160 milliárd lejátszást tudhat magáénak az online felületeken. Négy kislemezük – Radioactive, Believer, Thunder, Demons – több mint tízszeres platina eladást produkált.

 

2009-es felbukkanásuk óta öt egymást követő top 10-es debütálást értek el a Billboard albumlistán a Night Visionsszel (2012) a Smoke + Mirrorsszal (2015), az Evolve-val (2017), az Originsszal (2018), valamint a Mercury – Act 1-nal (2021). Utóbbi második része, a 2022-ben kiadott Mercury – Act 2 producere a világhírű Rick Rubin volt. A Mercury Act 2-n szereplő Bones a rádiós listák első helyére került, a J.I.D rapperrel közös Enemy világszerte több milliárd letöltést gyűjtött be. Bad Liar című daluk a tizedik a sorban, amelyik meghaladta az egymilliárd streamelést, miközben Thunder és Believer című slágereikhez készült klipek kétmilliárdos YouTube-megtekintést értek el, a Radioactive és a Demons több mint egymilliárdos száma után.

Kendrick Lamartól, Lil Wayne-től, Wiz Khalifától Avicii-ig és Hans Zimmer filmzeneszerzőig számos világsztárral dolgoztak együtt, jótékonysági tevékenységük keretében milliókat gyűjtöttek a gyermekrák elleni szervezet, a Tyler Robinson Foundation, valamint a frontember, Dan Reynolds Loveloud Alapítványa számára.

Kép(ek) forrása: Getty Images