Fény derült a rejtélyes szibériai kráterek titkára

A krátert körülvevő hatalmas föld- és jégtömbök mutatták, hogy kialakulása gyors, robbanásszerű esemény volt. 2014 óta több mint 20 hasonló kráter robbant fel/ki az északnyugat-szibériai Jamal- és Gidai-félsziget elhagyatott vidékein – legutóbbit idén augusztusban fedezték fel.

Ezek a kráterek egyszerre nyűgözik le és zavarják össze a tudósokat, akik évek óta próbálják megfejteni, hogyan keletkeztek. Ezek a kráterek – angolul Giant Escape Craters (GEC) az örök fagy birodalmában bekövetkező változások miatt jöttek létre, és ez talán aggasztóbb, mint ha földönkívüliek vagy őrült tudósok állnának a háttérben. 

Kipukkad a föld, akár a pezsgő

Egy mérnökökből, fizikusokból és informatikusokból álló kutatócsoport eredményei szerint a klímaváltozás és a térség egyedi geológiájának kombinációjában rejlik a megoldás. A tudósok már korábban is nagyjából egyetértettek abban, hogy a kráterek akkor keletkeznek, amikor  az alulról és felülről egyaránt olvadásnak indult permafroszt rétegi között felhalmozódik a metán, és a kritikus nyomást elérve felszínre tör. 

A nagy kérdés a hogyan, erre próbáltak választ kapni a Geophysical Research Letters folyóiratban megjelent kutatás résztvevői. A kutatók számításai arra mutatnak, hogy az olvadás önmagában kevés egy ilyen nagy erejű esemény létrehozásához. 

A talaj alatt vastag permafroszt található – talaj, kövek és üledékek keveréke, amelyet a jég tart össze. Alatta egy réteg szilárd metán (metán-hidrát) húzódik. Az örökké fagyott permafroszt elegyében vannak érdekes,  erősen sós vizű zárványok, amelyek a sótartalom miatt nem fagytak meg. Ezek még akkor alakultak ki, amikor a jégkorban a talaj átfagyott, és a korábbi tengerjárta területekről visszahúzódott a sós tengervíz.

A klímaváltozás is szerepet játszik benne

A klímaváltozás okozta felmelegedés következtében a felső talajréteg olvad, így a víz beszivárog a permafrosztba, és eljut ebbe a sós rétegbe – állítják a kutatók. A víz útját pedig repedések követik, ezeken át csökken a lenti magas nyomás, aminek hatására bomlani kezd a fagyott állapotú metán-hidrát. 

Ennek következtében törhet felszínre robbanásszerűen a metán. A metán légkörbe jutása pedig tovább fokozza a felmelegedést, hiszen a szén-dioxidnál erősebb üvegházhatású gázról van szó. A kutatás szerint az olvadó permafroszt és a metán kölcsönhatása évtizedekig tarthat, mielőtt egy robbanás bekövetkezik. Ez pedig egy ördögi kör, ahogy a klímaváltozás gyorsul, még több permafroszt-degradációhoz, erőteljes gázkitörésekhez és újabb kráterek kialakulásához vezethet.