A műértők lelkes odaadással szagolgatják és lögybölik a skótok büszkeségét, a single malt whiskyt, amit szabolcsi gyerekként, a pálinka fellegvárából érkezve sokáig túltolt sznobizmusnak éreztem. A jéggel és kólával rutinszerűen felütött tömegmárkák termékein mindig átléptem, és nem hittem, hogy a hordókkal varázsolva gabonából nagy csodát lehet kihozni. Szilva-, alma- és barackaromákkal nem versenyezhet mezei malátából készített égetett szesz.
Viszont nyitott vagyok az újra, és nem tartom megdönthetetlen dogmának a pálinka felsőbbrendűségét!
Így érdeklődve vártam, mit mutat majd a 2023-as év whiskyjének választott Glenglassaugh Sandend, melyet több, hasonlóan kiváló ital mellett kóstolhattam, méghozzá Stewart Buchanan márkanagykövet és szakértő előadásával körítve.
Stewart Buchanan 1993 óta dolgozik a whiskyiparban, pályafutását „stillman”-ként, kezdte, vagyis ő volt a felelős a gyártási folyamatokért és a lepárlóhely karbantartásáért is. A Brown-Forman cégcsoporthoz tartozó Glenglassaugh, Benriach, valamint GlenDronach márkáknak 2012-ben lett a globális márkanagykövete, és azóta világszerte tart kóstolókat, népszerűsíti a whiskyfogyasztás kultúráját.
Tevékenysége elismeréseként megkapta „a Quaich őrzője” megtisztelő elnevezést, amelyet olyan személyek kaphatnak meg, akik kiemelkedően járulnak hozzá a skót whisky tradíciójához.
Erős tétellel indítottuk a három, skót főzdéből származó itallal töltött estét: Buchanan úr a Glenglassaugh Sandendet tartalmazó poharat emelte fel először. Az italt a Sandend-öböl félhold alakú partja ihlette, bourbon-, sherry- és manzanilla-hordókban érlelték, hogy színe a nyári arany árnyalatokat, illata a trópusi gyümölcsökkel átitatott vaníliafagylaltot és a csokoládét idézze egy csipetnyi tengeri sóval.
Elmondása szerint a specifikus terület, a terroir a whisky esetén is szerepet játszik. Nem mindegy a lepárlás során használt víz minősége – a művelethez az ásványi anyagokban gazdag Glassaugh-forrásból nyerik a friss vizet –, a gabona minősége és származása, és természetesen az is befolyásoló tényező, hogy milyen eszközöket használnak a lepárlásra.
Ezért hozott a kóstolóra a hordós érleléstől még mentes alappárlatból is, amivel bizonyította, igenis vannak érezhetően egyedi aromák, illatjegyek ilyek korai állapotban is. Ezeket a különleges, egyfajta alapreceptnek, referenciapontnak tekinthető párlatokat természetesen nem kóstoltuk, csak porlasztva, a tenyerünkön teszteltük az aromákat, akár egy parfüm esetén. Meglepő, de a Glenglassaugh Sandend esetén tényleg volt némi gyümölcsös, édeskés illat már ilyen állapotban is.
A korty pedig könnyű és nemes: mézes és fűszeres, felsejlik a trópusi ízjegy, az ananász, amit dió, sós vaj, sült alma követ, végül egy leheletnyi tölgy is helyt kap a harmóniában. A lecsengés hosszan tartó és melengető. Messze áll a tipikus testes, mély ízekkel operáló füstös whiskytől, talán pont ezért választották a Whisky Advocate Top 20 Whisky of the Year szavazásán a 2023-as év whiskyjének.
Innen nehéz fenntartani az érdeklődést, de a Glendronach 12 évessel sikerült. Ez teljesen más világ, sötét, bogyós gyümölcsök, datolya és szilva jelennek meg az illatában, édes, vaníliás mellékzöngével. Elegáns, harmonikus ital, gazdag, vaskos ízzel. Az Andalúziából származó Pedro Ximénez és Oloroso sherryshordók pedig tették a dolgukat, adják az édes, hosszú lecsengést a korty végén, kitartóan ízlelve pedig feltűnnek a csokoládés jegyek is.
Szakértőnk szerint ez a pultosok tuti tippje, az alaptétel, amit mindig le lehet venni a polcról, ha valaki az igazi, eredeti skót “single malt” whisky ízvilágára kíváncsi.
A sorban a Glendronach Peated következett, melyet laikusként is fel lehet ismerni a tábortűzre emlékeztető füstös aromának köszönhetően – ez bizony egy tőzegelt kiadás. Az 1800-as években megszokott volt, hogy a malátát tőzegfüstön szárították, így sok whisky karakterét jellemezhette a füstösség. Mellette kandírozott narancshéj, juharszirup, szegfűszeges narancs és főtt szilva fedezhető fel.
Ezeknél a tételeknél már a hordós érlelés dominál, ami nem olcsó mulatság, és nem is egyszerű. A már említett sherryshordókra nagy az igény, de a készlet véges, így egy-egy darabért 10-12 ezer eurót (4,5-5 millió forint) is elkérnek. Az üzleti kapcsolat ebben az iparágban még személyesebb, a spanyol sherrykészítőkkel hosszú távú szerződéseket kötnek, általában öt évre előre rendelik a hordókat. Az érlelés különféle szakaszaiban viszont képbe kerülnek más hordók is, sok esetben az anyacéghez tartozó Jack Daniel’s hordóit is felhasználják az Egyesült Államokból.
A Benriach már egy fokkal jobban húz a tömegtermelés felé: míg a Glendronach évi 1,3 millió litert termel, addig itt 3 milliót tudnak előállítani minden évben. Ez a márka egy fokkal populárisabb ízvilágot testesít meg, a szakértő szerint egyáltalán nem szentségtörés, ha valaki koktélokhoz használja alapként, mert a magas minőség csak emeli a kevert italok ízvilágát.
A kóstolt típusok közül igazán a Smoky Twelve ragadt meg az emlékeimben. Bourbon-, sherry- és marsalahordók szokatlan keverékében érlelődik ez a krémes és lágy single malt, a tőzeges füstölés jegyeihez csatlakozik a boroshordók érett gyümölcsös aromája.
A tételsor végére érve már kevésbé érzem, hogy a tradicionális skót whisky iránti imádat csak illúzió. Ha részleteiben érdekes, és lassan kortyolható röviditallal lepnénk meg magunkat, akkor ezek között válogatva nem fogunk csalódni. Azt nem mondom, hogy kitúrják a hazai nemes pálinkákat a bárszekrényből, de mindenképpen helyet kérnek mellettük.