1959-ben az Egyesült Államok hadserege egy szigorúan titkos művelet keretében vizsgálta, hogy mennyire komoly kihívás egy nukleáris bázis létrehozása a világ legzordabb tájain, többek között Gröndlandon. Egy ilyen katonai létesítmény nyilvánvaló stratégiai előnyt jelentett volna, ha a hidegháború során van olyan őrült valamelyik atomhatalom, és elindítja az atomtöltetekkel felszerelt bombázóit, interkontinentális rakétáit. Igaz, ha már ott voltak, végeztek tudományos kutatást is, csak úgy mellékesen.
A végzetes világégésre szerencsére nem került sor, és ahogy enyhült az USA és a Szovjetunió viszonya (valamint kiderültek a jégbe fúrt telep problémái) úgy lett okafogyott egy ilyen messzi bázis fenntartása.
Az amerikai titkos bázist 1967-ben hagyták el, de azért nem tűzték ki a térképre a bejárat pontos helyét, nem véletlenül: a bezárás után a veszélyes hulladékot a legbiztosabbnak látták a helyszínen hagyni, nagyjából 177 ezer liter radioaktív hulladék van még a jég alatt. Valamint itt volt még a PM-2A is, az egyik első hordozható atomreaktor, amely a telephelyet táplálta. Az Atomic Heritage Foundation szerint ez és a Camp Century maradványai továbbra is a jég alatt vannak.
A NASA most fedezte fel ezt a bázist egy teljesen más célra felküldött légi radar segítségével.
A szerkezet eredeti célja a jégvastagság, a jégtakaró területének mérése, de a munka közben érdekes folt tűnt fel a radaron. Tisztán és láthatóan körvonalazódott a “Camp Century” elnevezésű titkos létesítmény, amiről a NASA tudósai sem tudták először, hogy mire bukkantak.
“Az új adatok alapján a titkos város egyes szerkezeti elemei olyan részletességgel válnak láthatóvá, mint eddig még soha” – mondta Chad Greene, a NASA Jet Propulsion Laboratory kutatója. Az új radarkép összehasonlítása Camp Century történelmi térképeivel, tervrajzaival egyértelmű egyezést mutatott.
A szkennelési repülés célja az volt, hogy feltérképezzék a jégtakarót, és jobban megértsék, hogyan befolyásolja majd a klímaváltozás, ami komoly aggodalomra ad okot Camp Century esetében. A tábor annak idején nukleáris energiával működött, és a reaktorából származó hulladék továbbra is a grönlandi jég alatt rejtőzik. A tudósok attól tartanak, hogy ha a klímaváltozás hatással lesz a jégtakaróra, akkor ez a hulladék kiszámíthatatlan módon elmozdulhat – vagy akár teljesen felszínre kerülhet.
Az Egyesült Államok és Dánia eredetileg úgy tervezte, hogy maga a jégtakaró állandó izolációs megoldást nyújt a hulladék számára, de a klímaváltozás miatt ez a megoldás már nem tartható.