Shawn Corey Carter nevét talán csak a legnagyobb rajongói ismerik – ezen a néven született Jay-Z 55 évvel ezelőtt, 1969. december 4-én. Kétségtelen, hogy nagy hatása van a zeneiparra, azonban ha arra terelődik a szó, hogy mivel is csinálta meg a szerencséjét, talán elakad a szó. De ne aggódjatok, segítünk ezzel a lejátszási listával:
Jay-Z a debütáló albumával (Reasonable Doubt) 1996-ban jelentkezett, és rögtön egymillió vevőt talált is rá az Egyesült Államokban. Ez olyan pályára állította őt a sikereket illetően, amiről gyakorlatilag azóta sem lehet lelökni. 1998-ban megkapta első Grammy-díját a legjobb rapalbumért (Vol. 2 … Hard Knock Life), melyet még további 23 ilyen elismerés követett. Rapperek között ez megosztott rekordnak számít, holtversenyben Kanye Westtel áll az élen.
A népszerűség persze óriási bevételt is hozott neki. A 140 millió eladott lemezéből befolyt összeget mindig jól forgatta, jelenlegi vagyonát 2,5 milliárd dollárra, átszámítva nagyjából ezermilliárd forintra becsülik. Övé a TIDAL nevű zenei streamingplatform, amely kiváló hangminőségével kíván kiemelkedni a mezőnyből, emellett Roc Nation nevű ügynöksége világsztárokat menedzsel. Itt fedezte fel a már említett Kanye Westet, de Rihanna vagy épp Rita Ora is nála bontogatta szárnyait.
Attól persze nem kell félteni Jay-Z-t, hogy nem élvezi az életet. Imádja a luxusautókat, időnként fényűző villákat vesz, de még így is marad kenyérre való. Még pezsgőmárkát is alapított Armand de Brignac néven az LVMH-cégcsoporttal közösen, az ikonikus pikk ászos palackkal szeretnek is villogni az influencerek világszerte.
A siker a magánéletben is rátalált: 2003 óta együtt élnek, 2008 óta pedig házasok Beyoncéval. Kapcsolatukból eddig három gyermek született: Blue Ivy, valamint az ikrek, Rumi és Sir.
Jay-Z manapság már visszavonultabb életet él. Utolsó stúdióalbumát 2017-ben adta ki, melyet még körbevitt egy turnén a világban, de mostanában, ha néhanapján csinál valamit, az inkább egy-két filmproduceri meló. Kevésbé ismert, de a 2013-as A nagy Gatsby produceri munkáiban is részt vett, bár ott még a zenei részért felelt inkább.