Képzeld el, hogy van egy szép jachtod valahol az Adrián, az Égei-tengeren vagy éppen a francia Riviéra közepén. Jól indul a sztori, érdemes pezsgőt bontani, nem? Na igen, de hova tegye az ember a pezsgőt, meg a poharakat? Jöhet egy nagyobb hullám, de akár egy tengeri széllökés is, és már borul is a jóféle ital.
A kérdés valószínűleg többször is felmerült már a történelem során. Nem véletlenül született meg a Tulip by Germain nevű cég, amely gyakorlatilag egyetlen dologgal foglalkozik: olyan tárolókat készítenek, melyek elejét veszik a felvázolt luxusbaleseteknek.
Egyedi pezsgőtartóik stabilan tartják mind a palackokat, mind a poharakat a szélükön egészen a talaj – vagy jelen esetben a hajó – 30 fokos megdőléséig. Ez már jelentősnek mondható, olyannyira, hogy emiatt időnként még magánrepülőkre is kérnek belőle, jellemzőbb azonban a luxusjachtokon való használat.
Az eszköz árát alapvetően az határozza meg, milyen igényei vannak a megrendelőnek. Sokféleképpen személyre szabható az italtartó, lehet kapni jég tárolására is alkalmas középső résszel, vagy épp olyannal, ami a kissé eltérő alakú borospalackokat tartja jobban. A dizájnt illetően sincs akadály, a külsőt hozzá lehet igazítani a hajó berendezéséhez, menet közben pedig előkerülhetnek olyan egzotikus anyagok is mint a karbon, a gyémánt vagy az arany.
Az árak ennek megfelelően igen eltérőek lehetnek, 40 ezer euró (16,6 millió forint) alatt azonban nemigen lehet megúszni a vásárlást, tekintettel arra is, hogy egy ilyen tartó elkészítése kb. 800 munkaóra. A Tulip by Germain egyébként adott már el 850 ezer eurós (352 millió forintos) pezsgőtartót is története során.