Life Fehér Patrik 2025. 01. 09.

Abból él ez az ember, hogy mindenkivel kedves

A középkorú férfi egész nap áll az utcán, dicséreteket mond és bókol az előtte elhaladóknak, ezzel pedig meg is keresi a napi betevőt.

Cseppet sem nevezhető mindennapi munkának az, amivel egy középkorú japán férfi foglalkozik. A cikkünk megjelenésekor 43 éves embert csak dicsérő (nagy)bácsinak hívják a helyi médiában, de ez tökéletesen leírja, mit is csinál: mindenkit megdicsér.

Emberünk igen kalandos utat járt be, mire rátalált erre a hivatásra. Sokáig hagyományos munkahelyen dolgozott, ám szerencsejáték-függő lett, a családját és az állását is elveszítette. Közben az apja is megbetegedett, csak hogy még rosszabb legyen a helyzete az időközben utcára is kerülő férfinak. Elég komoly pofonok voltak ezek a sorstól, melyek rá is ébresztették, hogy sürgősen változtatnia kell a dolgokon.

Végül fiatalkori álmát próbálta megvalósítani, mint a példa mutatja, sikeresen. Mindig is utcai előadóművész szeretett volna lenni, a gond csak az volt, hogy semmilyen kiemelkedő képességgel nem rendelkezett. Ekkor jutott eszébe az ötlet, hogy elkezd másokat dicsérni, és ezzel akár pénzhez is juthat.

“Ha megdicsérem az embereket, kevesebben érzik rosszul magukat” – fogalmazott. Elkezdett Tokióban mászkálni egy Nagyra értékellek! feliratú kartonpapírral, és akármennyire is furcsának tűnhet ez európai szemmel, a húzás bejött. A trükk abban van, hogy mindenki szereti, ha megdicsérik vagy bókolnak neki, viszont a férfi szerint vigyázni kell, és nem szabad átesni a ló túloldalára. Ebből a szempontból még nem túlzás egy-egy hosszabb, pár mondatos beszélgetés, amikor a járókelő simán megáll beszélgetni a neki szépet mondóval – legalábbis Japánban.

A férfi már három éve keresi így kenyerét. Naponta kb. 30 embertől összesen 10 ezer jenre (kb. 25 ezer forintra) tesz szert, és szolgáltatása olyan népszerű, hogy már rendszeres kuncsaftjai is vannak, akik visszajárnak hozzá. A dicsérő nagybácsi be is járta már munkájával Japán prefektúráinak többségét, mivel a jó szó tényleg mindenütt jól tud esni.

Forrás: Oddity Central
Kép(ek) forrása: Getty Images