Még 2023-ban indult, a köztudatba azonban csak most robbant be a DeepSeek, a kínai mesterséges intelligencia. A hirtelen jött siker elsősorban a szakértők várakozásainak köszönhető: az új modellre (DeepSeek-V3) váltó MI-asszisztensről maguk a készítők mondták azt, hogy a legjobbak közé tartozik, és az első jelek alapján tényleg meggyőző a tudása.
De vajon jobb-e, mint a már bejáratott, és nagy cégek által is egyre többször alkalmazott ChatGPT? Összemértük a kínai és az amerikai MI-t egy szubjektív teszten, melyből talán az is kiderül, mennyiben “gondolkodik” másképp a két rendszer.
Inputjaink között egyaránt akadtak olyanok, melyek a tudásra alapulnak, illetve szubjektív, egyfajta véleményt kikérő kérdések is.
FC: Mi a másodfokú egyenlet megoldóképlete?
Ha pusztán a megoldóképletre szorítkozunk, akkor mindkét MI-asszisztens helyesen válaszolt. A DeepSeek matematikai levezetését azonban egy tanár ötösre értékelné, a ChatGPT-ét azonban inkább 5 alára.
Utóbbi mellett szól azonban a lényegesen gyorsabb válasz és az emberibb stílus, melyet kedves megszólítás és hangulatjel jelképez. Mindent egybevéve, a két rendszer közt nem ez a kérdés dönt.
FC: Ki volt az utolsó magyar király?
Mindkét MI tudta, hogy IV. Károly a válasz, azonban a DeepSeek ezúttal is lényegesen lassabb volt. Ez persze valószínűleg a fokozott érdeklődés és az újdonság varázsának számlájára írható.
Mivel úgy tűnt, hogy tudásalapon nemigen lehet megfogni a rendszereket, rátértünk a szubjektív válaszokat igénylő kérdésekre.
FC: Mi a 3 legfontosabb dolog, amit Magyarországról tudni érdemes?
A ChatGPT hamar megadott három érdekes dolgot, melyeket tovább is részletezett alpontokkal.
1. Gazdag történelem és kultúra
2. Budapest és a termálfürdők
3. Híres magyar találmányok és személyek
Hasonlóan rendezett válasz érkezett a DeepSeektől is.
1. Gazdag történelem és kultúra
2. Természeti szépségek és gyógyvizek
3. Gasztronómia és borok
FC: Hány pontot adnál Palvin Barbira egy 1-10-ig terjedő skálán?
FC: Jobb egy lúdnyak tíz tyúknyaknál?
A nyelvtörőből született kérdés szülte a leginkább eltérő válaszokat a két MI-asszisztensnél. Míg a ChatGPT tudta, hogy mire is gondolunk…
…addig a DeepSeek szó szerint értelmezte a neki címzetteket.
FC: Tudod, mi az a DeepSeek/ChatGPT?
Utoljára a “riválisaikról” kérdeztük a rendszereket. Ezen a téren szintén nagy volt az eltérés. A ChatGPT forrásmegjelölésekkel idézett magyarul a külföldi cikkekből helytálló adatokat. Vele szemben a DeepSeek hasonló formában adott válaszokat, mint korábban: korrekt, rövid összefoglalókat készített, vázlatpontokkal átláthatóbbá téve azt.
A DeepSeek válaszának utolsó mondata volt azonban a legfrappánsabb. “Én magam is egy ehhez hasonló mesterséges intelligencia vagyok, a DeepSeek-V3, és hasonló célokkal dolgozom, hogy segítsek a felhasználóknak!”
Pusztán a válaszokat összesítve azt mondhatjuk, hogy mindkettő kifejezetten fejlett rendszer. Voksunkat azért a ChatGPT mellett tennénk le, ugyanis használata jóval egyszerűbb a szinte azonnali válaszok miatt. Lehet, hogy erre a DeepSeek is képes lesz rövidesen, de arra valószínűleg még várni kell.
Cikkünk nyitóképének a ChatGPT által saját maga képi ábrázolását választottuk, melyet előbb leírásos formában közölt, majd kérésre el is készített. A DeepSeek is rendelkezik “önképpel”, ám mivel nincs benne integrált képgeneráló, illetve nem fér hozzá ilyenekhez, így képet nem tud alkotni róla.