Life Fehér Patrik 2025. 03. 07.

Sokba kerülhet, ha erre nem figyelsz a repülős utazásoknál

Megláttál egy olcsó repjegyet egy szimpatikus városba? Benne van a pakliban, hogy a gép nem egészen ott landol, ahol azt előzetesen gondoltad.

A repülés egyre szélesebb rétegek számára elérhető és hozzáférhető, köszönhetően az olcsóbbá váló jegyeknek, a bővülő reptereknek és a járatok folyamatosan növekvő számának. Az utazásokat a repülés azonban nem mindig fedi le teljesen, hiszen a reptértől még el is kell jutni a városig.

Ebből a szempontból Budapest még viszonylag rendben van, hiszen a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 24 kilométerre van a város központjától, a táv tömegközlekedéssel is leküzdhető fél óra alatt. Vannak azonban “átverős” repterek, melyek nem egészen ott vannak, ahol azt az ember először gondolná.

Jómagam ezt először egy brüsszeli útnál tapasztaltam meg: a jó öreg Charleroi reptér ugyanis kb. 55 kilométerre van a belga fővárostól, de a nevében azért ott van Brüsszel. Ilyenkor nem tehet mást az ember, mint felül egy buszra, vonatra vagy épp taxiba, ha nem akarja újratervezni a programját.

Ez a táv azonban csak a belépőszintet jelenti a megtévesztő nevű repülőterek sorában. Mutatjuk is a kategória legjeit, ahol nem árt a fokozott óvatosság!

10. Párizs-Beauvais-Tilléi repülőtér

Milyen messze van? 88 kilométerre Párizs központjától
Mihez van inkább közel? Amiens, Rouen

9. Barcelona-Reus

Milyen messze van? 94 kilométerre Barcelona központjától
Mihez van inkább közel? Reus, Tarragona

8. Barcelona-Girona / Girona-Costa Brava

Milyen messze van? 94 kilométerre Barcelona központjától
Mihez van inkább közel? Girona

7. London-Oxford

Milyen messze van? 97 kilométerre London központjától
Mihez van inkább közel? Oxford

6. Stockholm-Skavsta

Milyen messze van? 99 kilométerre Stockholm központjától
Mihez van inkább közel? Norrköping

Legtöbbször a fapados járatok esetén tapasztalható, hogy a leszállás helye távolabb esik a megnevezett nagyvárostól

Legtöbbször a fapados járatok esetén tapasztalható, hogy a leszállás helye távolabb esik a megnevezett nagyvárostól

5. Stockholm-Västerås

Milyen messze van? 99 kilométerre Stockholm központjától
Mihez van inkább közel? Västerås, Uppsala

4. Frankfurt-Hahn

Milyen messze van? 110 kilométerre Frankfurt központjától
Mihez van inkább közel? Luxemburg

3. Oslo-Torp

Milyen messze van? 110 kilométerre Oslo központjától
Mihez van inkább közel? Drammen

2. München-nyugat (Memmingen)

Milyen messze van? 112 kilométerre München központjától
Mihez van inkább közel? Memmingen, Boden-tó

1. Párizs-Vatry

Milyen messze van? 150 kilométerre Párizs központjától
Mihez van inkább közel? Reims, Troyes

Forrás: Skyscanner
Kép(ek) forrása: Getty Images