
2009 óta a Codemasters, valamint a cég felvásárlása óta az EA Sports készíti a Forma-1 hivatalos videojátékát. Így van ez természetesen idén is, az F1 25 pedig az elmúlt bő másfél évtized legkorábban érkező címe lesz: a játékosok már május 30-án beülhetnek a virtuális pilótafülkébe, egy nappal korábban, mint tavaly.
De mit is kapunk az újdonságtól? Természetesen minden csapat minden pilótáját “leválthatjuk”, és elképzelhetjük magunkat például a ferraris Lewis Hamilton helyében. A kedvcsináló előzetest is a hétszeres világbajnok britre alapozták.
A látottakból kiderül, hogy visszatér a Braking Point a harmadik felvonással. Itt egy fiktív csapat történetét írhatjuk, ahol nem ritkák a belviszályok, a csapaton belüli furkálódások, szóval az ilyen sztorikat kedvelők, valamint a versenyzés rajongói örülhetnek majd. Aki akar, saját csapatot is alapíthat, a készítők újragondolták a játék ezen funkcióját.
A játék drágábbik, Iconic kiadásába bekerül a Brad Pitt-féle F1-film csapata, az APX GP is, de ennek részletei nem ismertek még. Aki ezt a csomagot rendeli, három nappal korábban játszhat már, mint a többiek.
Ezen felül a Forma-1 mellett a Forma-2-es szintről is kezdhetjük virtuális pilótakarrierünket, a korán bevásárlók pedig már az F1 24-hez is kapnak 2025-ös tartalmakat.
Ami az árakat illeti, a PC-s alapverzió 60, az Iconic változat 80 euróba (24, illetve 32 ezer forint) kerül majd. A konzolosok magasabb összegekkel számolhatnak, ott legalább 30 ezret kérnek el a címért.