
Az ismert dollármilliárdosoknak gyakran felteszik a kérdést, hogy a felfoghatatlan vagyont vajon továbbadják-e a gyerekeinek?
Ez sok esetben okafogyott kérdés, mert látszik, hogy a gyerekek amolyan dinasztia tagjaként mindent örökölnek. Azonban vannak olyan gazdagok, akik másképp vélekednek, és nem gondolják hogy felépített vállalkozásuk, birodalmuk feudális maradványként vér szerint kellene öröklődjön. Ennek a véleménynek egyik leghangosabb képviselője Bill Gates.
A Microsoft milliárdos társalapítója, a számítástechnika világának élő legendája sokáig volt a világ leggazdagabb embere, de jelenlegi 100-110 milliárd dollár körüli vagyonával még a top 10-be sem fér be. Azért ez is gigantikus összeg, amit nem akar három gyermeke a 28 éves Jennifer, a 25 éves Rory és a 22 éves Phoebe nyakába akasztani.
Bill Gates és lánya, Jennifer 2024-ben (Fotó: Pascal Le Segretain/Getty Images)
A milliárdos már korábban is úgy nyilatkozott, hogy nem tartja bölcsnek, ha volt feleségével, Melindával közösen felhalmozott teljes vagyonukat a gyermekeikre hagyják, mert szerinte ez megakadályozná őket abban, hogy “saját útjukat járják”.
A 69 éves milliárdos nemrég újra megerősítette korábbi álláspontját, és egyértelművé tette, hogy vagyonának pontosan mekkora részét szándékozik gyermekeire hagyni, ha eljön az idő.
Bill Gates a „Figuring Out with Raj Shamani” című podcast vendégeként beszélt arról, szerinte milyen az „ideális hozzáállás” az örökség kérdéséhez, és vajon kötelesség-e a szülőnek mindent a gyermekeire hagyni. A műsorban elhangzó klasszikus kérdésre ezt felelte:
“Mindenkinek magának kell döntenie erről. Az én esetemben a gyerekeim remek nevelést és oktatást kaptak, de a teljes vagyonunk kevesebb mint egy százalékát fogják örökölni.”
Az egy százalék első hallásra talán szűkmarkúnak tűnhet, de ha utánaszámolunk, Gates vagyonát a Forbes jelenleg mintegy 108 milliárd dollárra becsüli. Így tehát még ez a csekélynek tűnő részesedés is körülbelül egymilliárd dollárt jelent. Gates szerint ennél többet hagyni gyermekeire “nem lenne valódi segítség” számukra.
“Ez nem egy dinasztia. Nem kérem őket arra, hogy vezessék a Microsoftot” – magyarázta. “Arra szeretnék nekik lehetőséget adni, hogy saját sikert érjenek el, és ne árnyékolja be őket az a hihetetlen szerencse, ami nekem megadatott.”
Szerinte a legfontosabb az átláthatóság, az őszinteség, hogy a gyerekek pontosan tudják mire számíthatnak a jövőben. Ezért már korán elmagyarázta nekik, hogy mindegyikőjüknek kivételes lehetőségeket adnak a céljaik megvalósítására, de a gigantikus vagyon javát a családi jótékonysági alapítványon keresztül a rászorulók kapják.