Life Kovács Miklós 2025. 05. 08.

Igaza lehet a fiataloknak: elég ennyit dolgozni hetente

Egyre több kísérlet bizonyítja, hogy a fiatalok körében népszerű négy napos munkahét előnyös mind a munkavállalók, mind a munkáltatók számára.

Izland 2019-ben vezette be országos szinten a négynapos munkahetet. Hat évvel később világos, hogy ez megéri mind a munkáltatóknak, mind a munkavállalóknak. Ez megerősíti azokat a követeléseket, amelyeket a Z generáció (az 1995/97 és  2009/12 között születettek) már régóta hangoztat: jobb munka-magánélet egyensúlyt szeretnének, amihez ez a megoldás sokkal kedvezőbb.

A szigetország az elsők között volt, 2015-ben mintegy 2500 munkavállaló próbálhatta ki a négynapos munkahetet. A pozitív visszajelzések és bíztató adatok hatására 2019-ben jelentősen kiterjesztették a rendszert.

2021 óta Izlandon a teljes bér melletti 35 órás munkahét törvényileg biztosított jog, amelyet a munkaszerződésekben is rögzítenek.

Milyen hatásai voltak az új munkarendnek?

A szakértők megállapították, hogy Izland gazdasága az átállás óta számottevően nőtt: csak 2023-ban 5%-kal bővült, ezzel Európa egyik legnagyobb növekedési ütemét produkálta. Ezzel szemben például Németország gazdasága ugyanekkor 0,3%-kal zsugorodott, persze ez nem vezethető vissza csak a munkarend megváltozására. 

Az átállás pozitív hozadékai a vizsgálatok alapján több területen észrevehetők. A dolgozók boldogabbak, egészségesebbek és produktívabbak. A csökkentett munkaidőben dolgozók 80%-a elégedett az új modellel. Több mint 60% arról számolt be, hogy javult a magánélete, mentálisan és fizikailag is kipihentebbnek érzi magát – számolt be a Presse.com.

A Z generáció már régóta ezt szajkózza

Az 1995 és 2012 között született generáció már régóta jobb munka-magánélet egyensúlyt és rugalmasabb munkaidőt szeretne. A munkavégzés feletti nagyobb önrendelkezés kiemelt igény, és sokan még a fizetés egy részéről is lemondanának, ha cserébe nagyobb rugalmasságot kapnának.

A pozitív izlandi eredmények megerősíthetik őket abban, hogy jól gondolták: ezek a követelések valóban jótékony hatással vannak a dolgozók mentális egészségére és a gazdasági teljesítményre.

Vannak ellenvélemények

Természetesen ott sem mindenki gondolkodik így. Egy 22 éves startupvezető azt állítja, hogy a munkatársainak heti 80 órát kell dolgozniuk. Azt mondja, náluk a produktivitás az első, véleménye szerint ekkora versenyhelyzetben csak így lehet érvényesülni – de véleménye kevés pozitív visszhangot váltott ki.

A négynapos munkahét bevezetése számos országban pozitív hatással volt a dolgozók jóllétére és a vállalati teljesítményre. Az Egyesült Királyságban 2022-ben, 61 vállalatot és közel 2900 dolgozót érintő kísérlet után a cégek 92%-a megtartotta a négynapos munkarendet – írja a Business Insider.

Ugyanakkor vannak kudarcokkal végződő kísérletek is. Itthon a Telekom próbálkozott a négynapos, 36 órás munkarend bevezetésével, amit végül nem koronázott siker. Viszont a pozitív példák azt mutatják, hogy ez járható út, de a sikeres alkalmazáshoz alapos tervezés, a munkafolyamatok átalakítása és a dolgozók bevonása is szükséges.

Forrás: mein-mmo.de
Kép(ek) forrása: Nyitókép: Getty Images/Morsa Images