
Volt már olyan érzésed, mint ha egy dal közvetlenül hozzád szólna? Mint ha belül, a zsigereidben rezegnének az akkordok? A McGill Egyetem kutatói szerint ez cseppet sem illúzió: az ember a zenét nem csupán hallgatja, hanem a teste is rezonál vele, mert az agy saját, természetes rezgései összhangba kerülnek a ritmussal és a hangmagassággal – írja a Science Alert.
Ahogy a lap is hangsúlyozza, a zene gyakran “egyetemes nyelvként” jelenik meg: függetlenül a kultúrától, az emberek hasonló mozdulatokat tesznek, a kisgyermekek pedig ösztönösen rugóznak a lüktetésre. Az idegireconancia-elmélet (neural resonance theory - NRT) lényege, hogy az olyan zenei részletek, mint a harmónia, azért esnek olyan jól a fülnek, mert szinkronban vannak az agy rezonáns mintázataival.
Caroline Palmer, a tanulmány társszerzője szerint ez az összefüggés a terápiák, az oktatás és a zenei technológiák világában is hasznosítható.
Az NRT kiindulópontja az, hogy az idegi oszcillációk különféle sebességen hangolódnak rá a külső hangokra. Az agykéreg neuronjai olyan frekvenciákon rezegnek, amelyek rímelnek a zenében lévő impulzusokra, vagyis magára a ritmusra.
A magasabb frekvenciatartományt – nagyjából 30 és 4000 Hz között – hangmagasságként érzékeljük. A gammafrekvenciás oszcillációk e sáv alsó részére, míg a hallóideg, az agytörzs és a csiga a magas hangokra hangolódik rá. Ez a többrétegű szinkronizáció teszi a zenehallgatást élménnyé, függetlenül attól, hogy valaki képzett muzsikus‑e vagy sem.
Mindez nem jelenti azt, hogy az összetettebb zenék ne hoznának örömet: csupán azt, hogy a legegyszerűbb összetevők, a ritmus és a frekvencia zsigeri szinten hatnak ránk. Idővel az agyi rezgések a tanult mintázatok, vagyis egyfajta „ráhangolódás” felé tolódnak el.
A kutatók szerint az NRT friss nézőpontot kínál az idegtudomány és az emberi viselkedés kapcsolatának megértéséhez – és ezzel együtt új kapukat nyithat a zenealapú terápiás és oktatási módszerek előtt.