
A legendás Ethan Coen által rendezet “Honey Don’t!” című alkotás május 23-án, a Cannes-i Filmfesztivál záróeseményeként igen ütős finálét hozott össze, ahol Margaret Qualley és Aubrey Plaza is vonult a vörös szőnyegen.
Megosztó témák helyett ezzel a vérbő, sötét komédiával zárták az eseményt, ami mindenkinek könnyen csúszott: a színészek pózolhattak a kamerák előtt, a közönség őszintén tapsolhatott. A produkció legnagyobb sztárja, Chris Evans azonban hiányzott.
Mi történt? Az Amerika Kapitány karaktereként igazi világsztárrá vált színész az egyik legrangosabb filmes mustra helyett a családját választotta.
Evans a vetítést követő napokban egy Instagram-sztoriban (a People magazin közvetítésével) tudatta a hiányzás okát: “Bárcsak a fantasztikus stábommal lehettem volna Cannes-ban, de édesanyám 70. születésnapja volt, és vannak dolgok, amikről egyszerűen nem maradhat le az ember! Gratulálok mindenkinek!!” – magyarázta a teljesen érthető indokot a rajongóknak.
Pedig komoly ovációról mondott le: a Honey Don’t! cannes-i premierje igencsak zajosra sikeredett: a filmet hatperces álló tapsvihar fogadta, a nézők hangos éljenzéssel illették Plazát és Qualley-t. Utóbbi férje, a zenei producer Jack Antonoff is a nézőtéren ünnepelt. A rendező Coen a közönségnek nyilatkozva úgy fogalmazott, hogy ez volt „a fesztivál méltó lezárása”.
A híres rendező legfrissebb dobása egy igazi fekete komédia lesz. Fő alakja a Margaret Qualley által alakított magándetektív, aki mellett Aubrey Plaza és Chris Evans tűnik fel a vásznon, utóbbi egy karizmatikus, ám sötét szektavezér szerepében. A 90 perces, fekete humorú krimit imádták az első vetítéseken, a kritikusok a Coen-testvérek korai munkáit idéző lendületet emelték ki.
Az említetteken kívül Charlie Day, Billy Eichner, Talia Ryder, Gabby Beans, Lera Abova, Kristen Connolly, Don Swayze és még sokan mások játszanak a Honey Don’t!-ban. Egyelőre csak az amerikai bemutató időpontja ismert: idén augusztus 22-én lesz a debütálás.