
Ha azt kérdeznénk az emberektől, hogy honnan jönnek a legjobb kávék, valószínűleg ugyanazt a négy-öt országot sorolná fel mindenki. Jemen neve – egyelőre – nem merülne fel, pedig az Arab-tábla déli részén fekvő országnak köszönhetjük lényegében a kávé létezését. A mokka, mint olyan, szintén a jemeni al-Mukha vagy Mokha városáról kapta a nevét, mely a globális kávékereskedelem egyik fontos csomópontjának számított.
A régmúlt után azonban ismét kezd előtérbe kerülni a jemeni kávé. Ehhez alapvetően adott volt a jó minőségű alapanyag: a jemeni hegyekben, kis területeket elfoglaló ültetvényekről a gazdák odafigyeléssel takarítják be a babokat, melyet aztán tradicionális módon, a napon szárítanak ki. Az eredmény egy komplex, gyümölcsös ízvilágú kávé.
Ezt exportálta az Egyesült Államok kávékultúrájának felső rétegébe a Qahwah House nevű kávézólánc, mely 2017 óta 25 egységet nyitott már. Ez nem sok ugyan egy 300 milliós országban, viszont azok, akik nem állnak meg az első papírpoharas-szívószálas lehetőségnél, így már megtalálják a jemeni minőséget. Ezen felül példájukat már többen is követték más kávézókban is megjelent a jemeni alapanyag.
Készül a Qishr (Kép: R.J. Johnston/Toronto Star via Getty Images)
A jemeni változat egyre népszerűbbé válásához kellett még valami, amit más kávék nem adnak meg. Az italt szokás közösségben fogyasztani: a jemeni kávézók sokak számára találkozóhelyekként szolgálnak, általában késő estig nyitva tartanak. Hiába megy le a nap, a vendégek ettől még tudnak kérni hagyományos italokat, például qishrt és jemeni lattét kínálnak, és gyakran rendeznek rendezvényeket. Az említett qishr sem mindennapi kávéital: felhasználják benne a kávébabot borító húst, emellett gyömbérrel és néha fahéjjal fűszerezik.