1990 óta minden évben összeállítja a legszebb arcú nők éves százas listáját a TC Candler. A független kritikusokból álló egyesület amatőr, feltörekvő és befutott színészek, modellek és hírességek közül választ. Nem számít, ki honnan származik vagy milyen a háttere, csak a külső. Az eredményeket több ezer szavazat határozza meg, és mivel csak az esztétika számít, az elmúlt években – különösen a nőknél – több olyan személy végzett az élen, akik mifelénk lényegében ismeretlenek.
Ez tavaly is így volt, idén azonban változás történt, ugyanis az első két helyen két igazi világsztár végzett. A 2025-ös naptári évre vonatkoztatott kiírás első helyén Rosé végzett. A 28 éves hölgy a Blackpink nevű dél-koreai k-pop együttessel alapozta meg hírnevét, de szólóban is egyre komolyabb sikereket ért el.

Rosé (Kép: ANTHONY WALLACE / AFP)
Mögötte zárt Sydney Sweeney (a nyitóképen). A 28 éves színésznőt talán a First Class olvasóinak sem kell bemutatnunk, az amerikai bombázó rendre elkápráztatja a közönséget megjelenésével. Az élmezőnyből kiemelendő még a 22 éves Andrea Brillantes, aki “címvédőként” idén a negyedik lett.
A teljes lista itt tekinthető meg:
A szavazást 2013-ban a férfiakra is kiterjesztették, azóta pedig az erősebbik nem képviselői közül is kiválasztják, ki a legsármosabb. 2025 győztese egy 34 éves kínai színész, Zhang Zhehan lett. A tavalyi győztes Chris Hemsworth visszacsúsott a 8. helyre, olyan nálunk is ismertebb nevek mögé, mint Jacob Elordi (2.) vagy Henry Cavill (4.).
A teljes lista itt tekinthető meg: