Magic Erdős Norbert 2023. 08. 16.

Dinnyét termesztettek a Föld leghidegebb pontján

Akármilyen hihetetlennek is tűnik, kutatók egy csoportja dinnyét termesztett az Antarktiszon, és azt mondják, finom lett.

Az Antarktiszon nyáron is hideg van, így az ott dolgozó kutatók, tudósok, munkások nem igazán tudják élvezni a szezonális, saját termesztésű gyümölcsöket. Legalábbis eddig nem tudták, ugyanis a világ egyik igen népszerű gyümölcsét (vagy zöldségét?) sikerült felnevelniük a mostoha körülmények között, és termést is hozott.

Az orosz Vosztok kutatóállomás a Föld leghidegebb pontján helyezkedik el (1983-ban -88 Celsius fokot mértek, amelynél azóta sem volt hidegebb) és az itt dolgozó kutatók kísérleteztek görögdinnye-termesztéssel. A kísérlet az Agrofizikai Kutatóintézet és az Orosz Tudományos Akadémia Biogyógyászati Problémák Intézetének közös projektje volt.

“A kísérlet eredményei csodálatosak. Sikerült a legdélebbi görögdinnyét termesztenünk az Antarktisz legmostohább körülményei között. Az íze semmivel sem rosszabb, az otthon termesztetténél. A dinnyék mérete elérte a 13 cm átmérőt, súlyuk 1 kilogramm”

– mondta Andrej Tepljakov, az AARI vezető geofizikusa.

 

A növények számára megfelelő feltételeket, például a hőmérsékletet és páratartalmat egy fitotechnikai komplexum segítségével teremtették meg, amelyet kifejezetten a Vosztok állomás számára terveztek. A növények termesztésekor talajpótlót, tápoldatokat és speciális világítást biztosítottak. Két előnevelt görögdinnyetövet ültettek áprilisban, amelyek képesek alkalmazkodni az alacsony légnyomáshoz és oxigénhiányhoz. A virágokat kézzel porozták, és júliusban már bele is haraphattak a kifejlett dinnyékbe. Az egész 103 napig tartott.

“Az állomáson lévő üvegház pozitív hatással van a sarkkutatók érzelmi állapotára” – mondta Alekszandr Makarov, az AARI igazgatója. Az itt dolgozó kutatók hónapokat töltenek elszigetelt, nagyrészt éjszakai, hideg és korlátozott körülmények között.

A dinnye zöldség vagy gyümölcs?

A görögdinnye a tökfélék, vagy más néven kabakosok családjába tartozó, Afrika déli részéről származó növényfaj, illetve annak termésének a neve. Sokan gyümölcsnek tartják, de termesztéstechnikailag zöldségnek számít.

Dinnyét termesztettek a Föld leghidegebb pontján

A “Növények” elnevezésű kísérletet 2020 februárjában indult. Azóta a tudósok sikeresen kidolgoztak egy rendszert 80 zöldségfajta, köztük paradicsom, paprika, kapor, spenót, kelkáposzta és egyéb zöldségek termesztésére. A következő kísérlet az áfonya és az eper lesz.