Magic Fehér Patrik 2023. 09. 29.

25 ezer palackos, ritka borgyűjteményt árvereznek el

Egy, a borokat igen nagyra tartó üzletember úgy döntött, túlad az évek alatt felhalmozott készletén. Az italok rendkívül különlegesek, ráadásul annyi van belőlük, hogy egy évig fog tartani, mire eladják őket.

Nagyjából 5,4 milliárd dolláros (1991 milliárd forintos) vagyonnal rendelkezik Pierre Chen tajvani üzletember. A pénzét egy elektronikai cégen keresztül megszerző férfi nagy rajongója a művészetnek és a boroknak, igazi megszállottként úgy gondolja, hogy a világ ezen szépségeit mindenkinek meg kellene tapasztalnia és élveznie.

Ezt most egészen magas szintre emeli azzal, hogy a hosszú évek munkája során összegyűjtött 25 ezer palackos borgyűjteményét elárverezi a Sotheby’s aukciósház közreműködésével. Komoly munkát adott ezzel a sokat látott árveréses cégnek is, ugyanis mind mennyiség, mind minőség terén olyan szintet képvisel a kollekció, mint nem sok más.

A borok eladását végül tematikusan szervezték meg, a gyűjteményt öt nagy árverésen adják el részletekben. Az első ilyen alkalom idén november végén lesz Hongkongban, majd jövő nyáron és ősszel Párizsban, Londonban és New Yorkban is lesz egy-egy aukció,  a finálé pedig 2024 végén ismét Hongkongban.

Az garantált, hogy minden körben lesznek különlegességek, melyekre a borok rajongói lecsaphatnak, ha van elég pénzük. Az első árverésen várhatóan a kisebb francia pincészetek nagy kiszerelésű borai viszik majd a prímet: a két legnagyobb értékűre becsült 6-6 literes palack 120-190 ezer dollárt (44-70 millió forintot) is kóstálhat. Ezek 1985-ös palackozású borok a világhírű, több száz éves múltra visszatekintő Domaine de la Romanée-Conti La Tâche pincészetéből származnak.

Az említett borból évi 6000 palack készül (Kép: James Andanson/Sygma via Getty Images)

Az említett borból évi 6000 palack készül (Kép: James Andanson/Sygma via Getty Images)

Mindezek mellett azért is mennek majd élményszámba az árverések, mert ezeket borkóstolókkal együtt tartják, valamint háttérbeszélgetések is lesznek mindenféle boros témában. Maga Pierre Chen egyébként azt vallja, hogy ő először a bort választja ki egy vacsora során, majd ehhez választ megfelelő ételt, és nem fordítva, mint ahogy azt nagyjából mindenhol tapasztalhatja az ember.

Az aukciósorozat minden bizonnyal rekordot is dönt majd, a becslések szerint elérheti az 50 millió dollárt (18,4 milliárd forintot) a borok eladásából befolyt összeg. A jelenlegi rekord a floridai milliárdos, Bill Koch nevéhez fűződik, akinek 2016-ban 20 ezer borát 21,8 millió dollárért (8 milliárd Ft) adták el.

Forrás: Barrons
Kép(ek) forrása: Getty Images